Fekete pulóveres, fekete kesztyűs, fekete maszkos ember egy NFT feliratú kék fóliát húzott le a kék okostelefonjáról
Fotó: Shutterstock

Nagy fogás a briteknél: 250 kamucég, 1,4 millió font és 3 NFT

A brit adóhatóság (HMRC) mérföldkőhöz érkezett: története során először NFT-ket, azaz nem helyettesíthető tokeneket foglalt le-írja a BBC.


Haladnak a korral

Az egyesült királyságbeli adóhatóság három embert tartóztatott le áfacsalás gyanújával. A vádak szerint 1,4 millió fontnyi, azaz nagyjából 596,4 millió forintnyi adót próbáltak elcsalni „kifinomult módszerek” segítségével.

A HMRC tájékoztatása szerint a gyanúsítottak hamis és lopott személyazonosságokkal, számlákkal, valótlan címekkel, eldobható telefonokkal, virtuális magánhálózatokkal (VPN) és nem létező, színlelt üzleti tevékenységekkel próbálták átverni a hatóságot.

Az ügy különlegessége meglepő módon nem az, hogy nagyjából 250 kamucég köthető a bűnözőkhöz, hanem az, hogy a nyomozás során 3 NFT-t is lefoglalt a kormányszerv.

Folyamatosan alkalmazkodunk az új technológiához, hogy lépést tarthassunk a bűnözőkkel, akik új módszerekkel próbálják elrejteni vagyonukat

-mondta Nick Sharp, a gazdasági bűnözésért felelős igazgatóhelyettes hozzátéve, hogy az első NFT-lefoglalás figyelmeztetésül szolgál mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy kriptoeszközökkel pénzt rejthetnek el a HMRC elől.

Mi az az NFT?

Az NFT-k egyedi digitális eszközök, amelyek egy virtuális elem – például műalkotás, zene, videoklip vagy tweet – tulajdonjogát képviselik. Az elmúlt hónapokban a sportban, a divatban és a szórakoztatóiparban is komoly kereslet mutatkozott irántuk, egyre több művész, zenész, influenszer, vállalat, sportklub, rajongó, gyűjtő és vásárló szavaz nekik bizalmat. Segítségükkel az alkotók pénzzé tehetik digitális munkáikat, és egyedi, hiteles tulajdonjogot biztosítanak a vásárlóknak.

Félreértés ne essék, bármelyik NFT-t könnyedén le lehet másolni, de ez még nem jelenti azt, hogy egy „jobb klikk, másolás" után egy milliárdokat érő token kerül a birtokunkba. Gondoljunk csak bele, a Mona Lisát is többször megpróbálták lemásolni, hamisítani, mégsem jutottak vele semmire. Nagyjából ugyanez a helyzet itt is. Pontosan vissza lehet követni, ki az NFT eredeti tulajdonosa. Ennek köszönhetően a piac nagyjából úgy működik, mint a hagyományos műkereskedelem.

Ha érdekel, mekkora biznisz van az NFT-kben, számokkal alátámasztva, KATTINTS IDE!

Ne hagyd ki!