Egy ilyen drónnal 4 óra alatt 500 ezer forint bírságot kaszált a rendőrség Budapest mellett
Fotó: Shutterstock

Már az égből is büntetik a rendőrök a szabálytalan autósokat

Egyre gyakrabban előfordul, hogy drónokat alkalmaz a magyar rendőrség. A repülő szerkezetek feladatkörei igen változatosak. A napokban például Budapest mellett figyelték az autósokat egy ilyen eszközzel. Négy órányi drónos megfigyelés után majdnem félmillió forint bírságot osztottak ki.


Drónnal keresték a szabálytalankodó autósokat a rendőrök

Jelentős bírságokat osztott ki a rendőrsége egy monori akció után a napokban. A Budapesttől nem túl messze fekvő településen egy rendőrségi drón négy órán keresztül pásztázta az autósokat.

A Bpi Autósok szerint a kanyarodási és az elsőbbségi szabályok megsértését 57 sofőrnél vette fel kamerával a drón. A STOP táblára vonatkozó szabályok be nem tartásáért összesen 482 ezer forint bírságot róttak ki. Emellett megfigyeltek további 38 egyéb szabálysértőt, sőt, két forgalmi engedélyt is bevontak a felvételek alapján.

 A 20 milliós árának akár a dupláját is behozza az egyik németországi fix traffipax

Egyébként Reutlingen közelében a B27-es úton egy hídpillér mellett áll Németország legtöbbet bírságoló sebességmérője. Egy erősebb napon akár 3 ezer gyorshajtót is lefotóz, ami rekordnak számít. Azonban amíg 2020-ban mintegy 50 ezer szabálytalankodót rögzített, csak 31 ezer bírságot tudott kikiküldeni a rendőrség. Rengeteg fotó nem jól sikerült a nagy forgalom vagy az időjárás miatt.

Nagyjából 50 ezer euró (nagyjából 20 millió forint) volt a traffipax ára, telepítése és üzembe helyezése együttesen. Viszont akár 100 ezer euró - átszámolva durván 50 millió forint - bírságot is kiosztanak egyetlen nap felvételei alapján. Évente így mintegy 4 millió euró, azaz körülbelül 1,6 milliárd forint bevételt hoz. Összehasonlításként: Magyarország összes traffijához összesen 11,3 milliárd forint büntetés volt köthető 2023 első félévében.

Az útszakaszon nincsen sebességmérésre figyelmeztető tábla. A megengedett legnagyobb sebesség pedig 120 km/h.

Vezetéstől való eltiltás is járhat a közveszélyes sofőröknek Magyarországon

Korábban arról is írtunk, hogy 167-ről 293-ra nőtt a közúti veszélyeztetés bűncselekményét elkövetők száma három év alatt Magyarországon. Közülük többen szándékosan követték el a bűntényt. A hatóságok rendkívüli alkalmassági vizsgálatot is elrendelhetnek az ilyen közveszélyes sofőrökkel szemben, aminek a vége az is lehet, hogy örökre eltiltják őket a vezetéstől – tájékoztatott Sógor Zsolt közlekedési szakjogász.

Vannak olyan kiemelten agresszív emberek, akiknél az ilyen tulajdonságaik csak a járművezetés során jönnek elő. Ők aztán büntetőfékeznek, ráhúzzák a másikra a kormányt és egyéb hasonló dolgokat művelnek. Ezeknél az eseteknél, ha kiderül, hogy valaki nem alkalmas a járművezetésére, akkor eltiltják

- idéztük korábban Sógor Zsoltot.


Ne hagyd ki!