Az S-Crosst válthatja a Suzuki első villanyautója
Fotó: Shutterstock

Körvonalazódik, milyen lesz a Suzuki első villanyutója

Számos nagy autógyártóval ellentétben a Suzuki még nem dobott piacra tisztán elektromos meghajtású autót. Azonban lassan körvonalazódik, milyen lesz az első villanyautójuk, amely a szakértők szerint az S-Cross utóda lehet.


Még éveket kell várnunk a Suzuki első villanyautójára

A Suzuki a legelső villanyautója koncepcióját tavaly mutatta be eVX néven. Akkor vázolták fel a tervezett autó főbb stílusjegyeit is. A beszámolójuk alapján a tisztán elektromos meghajtású kocsi 2025-ben érkezhet. Azonban 2030-ra az európai kínálatuk 80 százaléka villanyautó lehet, 20 százaléka pedig hibrid.

Az elmondásuk alapján várható, hogy az e-autó az S-Cross utóda lesz. Azonban a 4,3 métereres kompakt méretű jármű végleges neve továbbra is kérdéses. Emellett az e-SUV teljesítményéről sincsenek biztos információk, viszont valószínű, hogy lesz négykerék meghajtású kétmotoros változata is. Ami biztos, hogy 60 kWh lesz az alapváltozat akkumulátor-kapacitása. Emellett a kocsi a Suzuki saját fejlesztésű platformján fog alapulni.

A koncepció hivatalos képeit felhasználva a napokban a Motor.es készített egy digitális látványtervet a Suzuki első villanyautójának várható formáiról (a képeket itt nézheted meg). A HVG megjegyzi, az autó stílusjegyei természetesen a SUV-ok világát idézik a jellegzetes első sárvédővel és a szögletes kerékjárati ívekkel.

A Volkswagent megviseli a villanyautós átállás

Úgy tűnik, nem megy zökkenőmentesen a nagyobb autógyártóknál sem a villanyautós átállás. Thomas Schäfer, a Volkswagen (VW) vezérigazgatója arról beszélt egy céges gyűlésen néhány hete, hogy „ég a ház” és „sok minden forog kockán” a német gyártónál. A gyűlésen a vállalat tisztán elektromos hajtású üzletágának eredményeit publikálták. Különösen fontosak ezek a statisztikák, hiszen az VW nem titkolt célja, hogy az e-járművek vezető gyártójává lépjen elő globálisan.

A Volkswagen problémái abból fakadnak, hogy júniusban mérsékelték az ID.4-es autómodelljük termelését a gyengének ígérkező nemzetközi kereslet miatt. Azonban később kiderült, az Egyesült Államokban a modell eladásai megnégyszereződtek a második negyedévben éves alapon. Ráadásul – mint mondta – túl magasak a gyártási költségeik, valamint elszálltak az új EV-technológiára és a gyártási infrastruktúrára fordított összegek. Továbbá a járműveik árát is csökkenteni kényszerültek az elmúlt hónapokban, az egyre keményebb piaci verseny miatt.

A struktúráink és folyamataink még mindig túl bonyolultak, lassúak és rugalmatlanok

- idéztük Schäfert.

A vezérigazgató úgy látja, nagyon kemény időszak elé néz a vállalat. Ezért nagyjából 11,2 milliárd dollárnyi kiadáscsökkentő programot hirdetett meg a következő három évre.

Növekszik az európai e-autópiac

A K&H összeállításából pedig az derült ki, dinamikusan növekszik Európában a villanyautó-piac. Igaz, vannak problémák, melyek hátráltatják a növekedését.

Az elektromos járművek elterjedését lassítja, hogy drágábbak, mint a hagyományos gépkocsik, ám a kedvezményes finanszírozási konstrukciók némileg ellensúlyozzák a többletköltségeket

– idéztük Suba Leventét, a K&H fenntarthatósági vezetőjét júliusban.

2023 első negyedévben az újonnan forgalomba helyezett személyautók 12,1 százaléka volt e-autó Európában az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai alapján. Az előző év azonos időszakában még 10 százalékon állt ez a mutató.

Magyarországon az idei év első három hónapjában a villanyautók újautópiaci részesedése 6 százalékot tett ki, amíg a 2022. január-márciusi időszakban 4,4-et. A 2023-as hazai eredmény sem tűnik soknak az európai átlaghoz viszonyítva, viszont a régióban kiemelkedő, hiszen például Csehországban 2,4, Lengyelországban 3,3, Szlovákiában pedig 1,8 százalékot mutat ez az érték.


Ne hagyd ki!