9 éves mélypontra kerülhetett a hazai ingatlanpiac tavaly
Fotó: Shutterstock

Mélypont után jöhet a  fordulat az ingatlanpiacon

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, 9 éves mélypontba került a hazai lakáspiac tavaly. Azonban a szakértő úgy látja, idén kilábalhat a gödörből a szektor. Azonban a pozitív változások elsősorban nem Budapesthez és a nagyobb vidéki városokhoz lesznek köthetők.


Fordulatra számít a szakember a magyar lakáspiacon

2023-ban nagyjából 110 ezer adásvétel történt a lakáspiacon az Ingatlan.com adatai alapján, amíg 2022-ben durván 130 ezer. Pedig tavaly több mint 375 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést tettek fel az oldalra (igaz, 13 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben). A 2023-as érték 9 éves mélypontot jelent a szegmensben.

A tranzakciószámok csökkenése fűnyírószerűen ment végbe az ország minden pontján. Érdekes viszont azt látni, hogy a kínálat alakulása mennyire más képet mutat az ország egyes régióiban. Pest vármegyében, Budapesten és Baranyában volt a legnagyobb a visszaesés. Tavalyhoz képest itt 20 és 18 százalékkal csökkent a friss kínálat. Ezzel szemben Békésben, Tolnában és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 8-16 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint egy évvel korábban. Az ország három nyugati határvármegyéjében, vagyis Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron vármegyében is enyhe növekedést látni a kínálatban, hiszen 8-10 százalékkal több hirdetést adtak fel e régiókban, mint egy évvel korábban. Egyedül a balatoni régióban mutatkozik számottevő csökkenés

- nyilatkozta Balogh László, az Ingatlan.com vezető elemzője az IndoRádiónak.

A portál lakásárindexe szerint a lakásárak 1 százalékkal nőttek 2022-ben Magyarországon, amíg a megelőző két évben is nagyjából 20 százalékos volt az emelkedés. Azonban 2024 ismét a fellendülés időszaka lehet.

Változik a kép. Korábban megfigyelhettük, hogy mindig Budapest és a nagyvárosok voltak azok, ahol először volt trendforduló, de a 2024-es év más lehet ebből a szempontból. Ekkortól életbe lépnek a lakástámogatási rendszerek új fejezetei, és a kistelepüléseken ezek közül jó néhány kombinálható lesz egymással - például a CSOK Plusz és a Falusi CSOK. Ráadásul a falusi csok összege is 2024-től jelentősen emelkedik, ami azt jelenti előre, hogy jelentősen növekedhetnek a kistelepülésen indított ingatlankeresések számai és a tranzakciószámok

- tette hozzá a szakember.

Még egyet csavart a kormány a falusi CSOK-on

Néhány napja tették közzé a Magyar Közlönyben a falusi CSOK-ról szóló, a jövő évtől érvényes szabályokat véglegesítő, pontosító rendelet. A Bank360 portál emlékezett arra, a 2630 preferált kistelepülésen elérhető állami támogatást nyáron már egyszer átszabta a kormány, most azonban újra hozzányúlt az idén január 1-től alkalmazandó részletszabályokhoz. A friss rendelettel a falusi CSOK 2024-es feltételeit összefésülték a januárban induló CSOK Plusz előírásaival. A változások:

  • A vásárlással egybekötött korszerűsítésnél egy gyermek után felvehető összeg 1, két gyermek után 4, három vagy több gyermek után 15 millió forint. Meglévő ingatlan bővítése, korszerűsítése esetén pedig egy gyermek után 600 ezer, két gyermek után 2 millió, három gyermek után 7,5 millió forint támogatást lehet igényelni.
  • A támogatott, 3 százalékos lakáshitellel kapcsolatban is történt egy fontos módosítás: a korábbiakkal ellentétben a felvehető hitelösszeg akkor sem feleződik meg, ha már meglévő ingatlant szeretne valaki bővíteni vagy korszerűsíteni. Vagyis két gyermek után minden esetben legfeljebb 10, három gyermek után pedig 15 millió forint kölcsönt lehet majd igényelni januártól, függetlenül a lakáscéltól. A támogatott kölcsön kamata az első két évet követően nem három, hanem ötévente változtatható meg.
  • Ha van olyan gyermek, aki után még nem vette igénybe a család a támogatást, de korábban kötött támogatási és lakáscélú hitelintézeti kölcsönszerződést, az utóbb született gyermek után igényelhető CSOK összege gyermekenként 400 ezer forintról 1 millió forintra nő. Ezt az összeget a meglévő lakáshitel törlesztésére lehet fordítani.

További részletek a falusi CSOK igénylésének feltételeiről a Bank360.hu cikkében, ITT.

Ne hagyd ki!