Ópiátalapú fájdalomcsillapítók, tabletták, üvegcsék és tűk egy fehér felületen
Fotó: Shutterstock

Százmilliárdos kártérítést kapnak az ópiátokra rászoktatott indiánok

Az USA őslakos indiánjait képviselő Tribal Leadership Committee 590 millió dolláros, átszámítva nagyjából 185,9 milliárd forintos kártérítésben állapodott meg a Johnson & Johnson-nal, valamint három másik nagy gyógyszerforgalmazó céggel. A vádak szerint a vállalatok agresszív marketingkampánya miatt rengetegen szoktak rá a legális heroinként emlegetett fájdalomcsillapítókra- írja a BBC.



Az ernyőszervezet peren kívül állapodott meg a Johnson & Johnsonnal, a McKessonnal, az AmerisourceBergennel és a Cardinal Health-szel.

Az egyezségből származó kifizetésekben 574 szövetségileg elismert törzs részesülhet, beleértve azokat is, amelyek nem vettek részt a hivatalos eljárásban.

A vállalatok a Cherokee Nation törzsnek 75 millió dollárt már korábban elkülönítettek, a következő hét év során pedig további 440 millió dollárt mozgósítanak az érintett közösségeknek.

A Johnson & Johnson közleményében azt állítja, a fájdalomcsillapítók népszerűsítését célzó akciói legálisak és felelősségteljesek voltak, véleménye szerint nem történt jogsértés. Ettől függetlenül elfogadta a Tribal Leadership Committee ajánlatát.

Miről van szó?

Az úgynevezett opioid-járvány az 1990-es években ütötte fel a fejét az Egyesült Államokban, miután az Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) legalizálta az ópiátalapú fájdalomcsillapítókat.

Az opioidok ezt követően rohamos terjedésnek indultak. A vállalatok marketingkampányainak és a laza szabályozásnak köszönhetően hamar beépültek a köztudatba, az orvosok már-már rutinszerűen írták fel az addiktív gyógyszereket. Az elmúlt években számos pert indítottak a gyártók ellen, amelyekben többnyire azzal vádolták őket, hogy nem tájékoztatták kellően a lakosságot a gyógyszerek veszélyeiről, így a függőség és a halál magas kockázatáról.

A „járványt” a mai napig sem sikerült teljesen megfékezni, leginkább a szegényebb közösségekben szedi áldozatait. Népességarányosan az őslakos indiánok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket.

Ne hagyd ki!