A J.B. Hunt teherfuvarozó vállalat egyik kamionja benne a kamionsofőrrel aki az autópályán, nappal vezeti a kamiont
Fotó: Shutterstock

Busás jutalommal köszönik meg a helytállást a kamionsofőröknek

A J.B. Hunt teherfuvarozó cég bejelentette, hogy összesen 10 millió dollárnyi év végi bónuszt oszt szét dolgozói között a koronavírus-járványban mutatott helytállásuk elismeréseként.


Hála és köszönet

Az idén 60 éves szállítmányozási vállalat senkivel sem kivételezik: a jutalomra minden alkalmazott jogosult, így a kamionsofőrök, a karbantartó technikusok és más, teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak is, akik legalább október elseje óta dolgoznak a cégnél. A fuvarozó 2020 decemberében 30 300 munkavállalót foglalkoztatott, ehhez viszonyítva átlagosan 330 dollárra, átszámítva nagyjából 110 ezer forintra számíthatnak a J.B. Hunt csapatának tagjai.

Ebben az évben sofőrjeink és frontvonalbeli alkalmazottjaink mindent megtettek azért, hogy teljesítsék vállalásainkat és maradéktalanul kielégítsék az ügyfelek igényeit. Szerettük volna kifejezni köszönetünket elkötelezettségükért, amely nélkül a J.B. Hunt ma nem tölthetne be vezető szerepet az iparágban

– nyilatkozta John Roberts, a J.B. Hunt elnök-vezérigazgatója.

Túlterhelt szektor

A teherfuvarozásai ágazatot kifejezetten súlyosan érintette a pandémia okozta logisztikai káosz.

Amikor 2020 áprilisában a gazdasági folyamatok szignifikánsan lelassultak, közel 90 ezer kamionos vesztette el állását. Azóta eltelt több mint másfél év, a sofőröket viszont továbbra sem sikerült pótolni.

Az Amerikai Teherfuvarozási Szövetségek vezérigazgatója, Chris Spear nemrég azt mondta a CNN-nek, hogy nagyjából 80 ezer kamionos munkahely áll betöltetlenül.

Az ágazati szereplők csábító ösztönzőkkel próbálják kiküszöbölni a munkaerőhiányt. Manapság nem ritka a 15 ezer dolláros belépési bónusz, illetve egyre több vállalat luxuspihenőket alakít ki a kamionosoknak, ahol helyszíni masszázzsal várják a fáradt sofőröket.

Iparági szakértők szerint sokkal inkább egy természetes, átmeneti állapotról van szó, mintsem munkaerőhiányról. Amikor a kereslet szárnyal, mint a járvány idején, bizonyos iparágaknak időbe telik, hogy felzárkózzanak. Ráadásul a fuvarozási ágazat köztudottan magas fluktuációval rendelkezik – mondták a szakértők. Ez pedig azt eredményezte, hogy a technológiai szektorra jellemző versenyfutás indult a tapasztalt sofőrökért.

A húsosoknak sem könnyű

A logisztika szektor mellett a húsfeldolgozó iparágat is durván megtépázta a járvány, részben azért, mert a dolgozók általában hosszú órákon át egymáshoz közel, egy légtérben, „rossz” körülmények között dolgoznak. Januári adatok szerint összesen körülbelül 59 ezer munkavállaló fertőződött meg a koronavírus valamely variánsával az USA legnagyobb húsfeldolgozóinak, a Tyson Foods-nak, a JBS USA-nek, a Cargillnek, a National Beef Packing Company-nek és a Smithfield Foods-nak a telepein.

A fertőzések következtében 269 ember vesztette életét. Az Élelmiszer- és Környezetvédelmi Jelentési Hálózat (FERN) korábban 22 694-re besülte a fertőzöttek és 88-ra az elhunytak számát, sokáig ezeket az adatokat használták a sajtóorgánumok és kormányszervek is. Mikor kiderült, hogy a valós adatok ennél sokkal rosszabbak, sokan a pályaelhagyás mellett döntöttek.

A világ második legnagyobb húsfeldolgozója, a Tyson Foods szintén komoly év végi bónusszal köszöni meg a dolgozók munkáját, amellyel egyben próbálja maradásra bírni őket. Összesen 50 millió dollárt oszt szét közel 86 ezer munkavállaló között, akik 300-700 dolláros jutalmakra számíthatnak.

Ne hagyd ki!