Oltást adnak be egy embernek.
Fotó: 123RF

Maszk, kötelező oltás, látogatási tilalom: három döntés a kormánytól

Három járványellenes intézkedést jelentett be a kormány. A cégek előírhatják az oltást a munkavállalóknak, ismét maszkot kell hordani a közösségi közlekedésben, illetve látogatási tilalmat vezetnek be az egészségügyben.


Aki nem oltatja be magát, ki is rúghatják

A kormány döntése értelmében a munkaadók előírhatják a koronavírus elleni védőoltást a munkavégzés feltételeként, ha a dolgozók biztonsága ezt kívánja - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta:

fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni azokat, akik nem oltatják be magukat. Ha egy évig nem veszik fel az oltást, akkor pedig meg lehet szüntetni a munkaviszonyt.

Az első oltást december 15-éig kell felvenni a munkavállalóknak, ahol ezt elrendelik. Az erről szóló rendelet napokon belül megjelenik.

A miniszter elmondta: az állam mint munkaadó is érvényesíteni fogja az oltás elrendelésére vonatkozó lehetőséget, míg az önkormányzatoknál a polgármester dönthet az oltás előírásáról.

Kötelező maszkviselés a közösségi közlekedésben

Másik két járványellenes intézkedést is bejelentett Gulyás Gergely. Eszerint

  • november 1-től maszkot kell viselni a közösségi közlekedési eszközökön,
  • valamint látogatási tilalmat rendelnek el az egészségügyi intézményekben.

Ebben a cikkben írtunk arról, hogy a jogszabályok lehetővé teszik a munkáltatónak, hogy indokolt esetben meggyőződhessen az alkalmazottak védettségéről. Itt pedig arról írtunk korábban: komoly jogi dilemma, hogy közérdekből korlátozható-e az egyének önrendelkezési joga.

Ne hagyd ki!