Jók róla a külföldi tapasztalatok
Fotó: Shutterstock

Szakemberek szerint itthon is indokolt a négynapos munkahét

Magyar szakemberek szerint számos érv szól amellett, hogy hazánkban is bevezessék a négynapos munkahetet, azonban ágazatonként eltérő módja lehet a váltásnak. Ugyan kevés róla a hazai tapasztalat, azonban külföldi példákból bőven meríthetünk.


Sok érv szól a négynapos munkahét mellett, de még tanulnunk kell róla

Egyre több szempont indokolja az négynapos munkahét bevezetését, azonban ágazatonként eltérően valósulhat meg – jelentették ki hazai szakemberek a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Munkaügyi Szakosztályának A négynapos munkahét vizsgálata címmel szervezett online megbeszélésén.

A négynapos munkahét bevezetéséről Magyarországon kevés a tapasztalat. A munkaidő nemcsak gazdasági, hanem politikai és szociális kérdés is. Magyarországon és a régióban a dolgozóknak kevés hatásuk van a munkaidő hosszára és beosztására, hiányzik az adatmonitorozás. Változtatásra ugyanakkor szükség van

- jegyezte meg Meszmann Tibor, a Közép-európai Munkaügyi Tanulmányi Intézet (Central European Labour Studies Institute -CELSI) kutatója.

Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense rámutatott, hogy akkor került előtérbe a négynapos munkahét lehetősége, amikor felgyorsult a munkahelyek digitalizációja, valamint elterjedt a home office, ami felgyorsította a munkaszervezés átalakulását is.

A statisztikák szerint 2021-ben 322 milliárd dollár volt a kiégés gazdasági hatásainak költsége az Egyesült Államokban. A mentális betegségek, valamint a növekvő mértékű kiégés 2030-ra 16 ezer milliárd dollár költséget jelent majd. Az EU-ban a gazdaságnak 617 milliárd euró volt a stresszből adódó költsége 2014-ben. Komolyan kell mérlegelni ezért a több szabadidő lehetőségét nyújtó négynapos munkahét bevezetését

- vélekedett Király.

Van rá gyakorlati példa itthon is

Pentz Thomas, a pécsi szoftverfejlesztő Cubicfox Kft. ügyvezetője elmondta, hogy ők kísérleti jelleggel bevezették a négynapos munkahetet, ami heti négy napon napi kilenc óra munkaidőt jelent náluk. A tapasztalatuk az, hogy jól működik, azonban problémás volt a megvalósítása a törvényi előírások miatt.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke szerint a közelmúltban az ipar is jelentősen megváltozott, a rezsiköltségek jelentős növekedése miatt sokan gondolkodnak rövidebb nyitvatartásban. Azonban azoknál a cégeknél működhet leginkább a rövidebb munkahét, ahol elsősorban szellemi munkát végeznek. Emellett azt is meg kell vizsgálni, hogy például a bevezetése milyen hatással lenne a nyugdíjra, valamint, hogy jár-e bércsökkenéssel. Emellett sok a szabályozatlan kérdés is körülötte.

Kiszámolták, mindenki jól járhat a rövidebb munkahéttel

Arról is írtunk, hogy az Egyesült Államokban a kaliforniai törvényhozók az 500 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató cégek hivatalos munkahetét 32 órásra csökkentenék. A nyolcórás munkanapot még az 1920-as években vezette be Henry Ford, három műszakban, hogy éjjel-nappal működtesse az autógyárait. Azonban mára erősen megkérdőjelezhető ennek hatásossága.

A munkaidő csökkentésének két fő oka van. Egyrészt a járvány idején a kiégés komoly problémává vált, mivel a munka és a magánélet kezdett összemosódni az otthonról dolgozóknál. Másrészt a cégek belefáradtak abba, hogy a munkavállalóknak több pénzt fizessenek, hogy aztán hat hónappal később 20 százalékkal többért elmenjenek máshová dolgozni. Az újragondolt munkahéttel nem fognak többet fizetni, viszont az alkalmazottak kevesebbet fognak dolgozni.

A négynapos munkahét is működőképes lehet, de az is, ha minden második pénteket megkapjuk szabadnapként. Felmerül a kérdés, hogy ha az emberek 20 százalékkal kevesebb órát dolgoznak, a produktivitásuk is visszaesik 20 százalékkal? A tanulmányok azt mutatják, hogy a munkavállalók így kevesebbet termelnek, de csak 3-4 százalékkal. Emellett a rövidebb munkaidővel a felmondási arány is csökken. Mindezekből következik, hogy előnyösebb lehet a teljesítmény alapján mérni a munkahatékonyságot, és ez alapján fizetni, mert így az emberek maximalizálják az energiaciklusukat, és nem égnek ki.


Ne hagyd ki!