Zsebbenyúlós lehet, ha megjött valamelyikhez a kedved ezek közül
Fotó: Shutterstock

Itt a lista! Ezek a világ legköltségesebb sportágai

Jelentős különbségek lehetnek az egyes sportágak bekerülési költségében. Sok sporthoz kell olyan felszerelés, mely szinte csak a legvagyonosabbaknak megfizethető. Soroljuk napjaink legköltségesebb és legolcsóbb sportjait is.


Egyes sportágakhoz csak keveseknek megfizethető a szükséges felszerelés

Manapság igen nagy figyelmet kapnak azok a sportágak, melyek a magas bekerülési költségük miatt szinte kizárólag a társadalom legvagyonosabb rétegeinek elérhetők.

A világ legdrágább sportjai között szerepelnek extrém, egyéni és csapatsportok is. A Sports Brief gyűjtése alapján ebbe a kategóriába tartozik egyebek mellett jónéhány lovassport is. Például a műlovaglás éves költségei elérhetik a 200 ezer dollárt (nagyjából 74 millió forintot). Azonban ennek az összegnek a sokszorosával kell számolni annak, aki Formula versenyautók pilótájává válna.

De soroljuk a világ legköltségesebb és legolcsóbb sportágait!

A világ legdrágább sportjai

A nagyvadvadászat, a műlovaglás, a golf, a hőlégballonozás, a bobozás, a formula versenyautózás, a jai alai, a lovaspóló, a síugrás, a vitorlázás, a lacrosse, a jéghoki, az amerikai foci, a vívás, a tenisz, a vizisíelés, a jet ski, az ejtőernyőzés és a könnyűbúvárkodás.

És a legolcsóbbak

A foci, a röplabda, a sífutás, az atlétika, az úszás, a baseball, a softball, a kosárlabda, a jóga, a túrázás, a kerékpározás és a gördeszkázás.

Rákaptak a tinik a konditermekre

Egyébként az elmúlt évek nehézkes gazdasági környezete spórolásra kényszerítette a magyarországi edzőtermeket is. Emiatt megjelentek az automatizált, kevesebb munkaerőt igénylő, önkiszolgáló konditermek.

Gazdaságilag teljesen új helyzetbe kerültek az edzőtermek, olyan kihívásokkal szembesülnek, amilyenekkel az elmúlt 15-20 évben soha. (…) A fiatalabb generációk valószínűleg gyorsabban megtalálják majd az automata termek előnyeit, amelyek új színnel gazdagíthatják a kínálatot

- idéztük korábban Kiss Józsefet, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének (Maforsz) főtitkárát.

A koronavírus-járvány időszakában zárva tartott számos edzőterem. Ez pénzügyileg megterhelő volt, akárcsak az elmúlt időszak bizonytalan gazdasági környezete, amikor megugrottak a termek költségei. Mindezen problémák miatt sok konditerem zárt be végleg az elmúlt években, a megmaradókba pedig nem tért vissza a korábbi vendégkör nagyjából 20 százaléka. Viszont őket részben pótolta a megjelenő 17–20 éves korosztály. A körükben ugyanis nagyobb divat lett a rendszeres fitnesztermi látogatás.

A fiatalokkal szám szerint jól állunk, jó látni, hogy elődeiknél nagyobb arányban járnak edzeni, de nem titok, hogy nem ők a legfizetőképesebb korosztály. Tudatosan, takarékosan vásárolnak bérletet, napijegyeket

- jegyezte meg akkor Kiss József.

Ne hagyd ki!