Nyugdíjas pár száml, meglehet a novemberi 100 ezer forint plusz
Fotó:Shutterstock

Melyik nyugdíjas kap 100 ezer forintos pluszt? Így számol a szakértő

A nyugdíjprémiummal kapcsolatos bejelentés még az eddigi legoptimistább várakozásokat is meghaladja, hiszen a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásokban részesülő két és félmillió ember mindegyike megkapja a nyugdíjtörvényben szabályozott nyugdíjprémium törvényi maximumát, a 80 ezer forintot. A nyugdíjguru.hu gyorsértékelése.


Ennyibe kerül

A jogosultság (a miniszterelnöki interjúban bejelentett) jelentős kiterjesztése összesen 200 milliárd forintos nagyságrendű tételt jelent, amelyre a költségvetési törvény szerint 53 milliárd 348 millió forintot tartalékoltak, vagyis plusz kiadásként több, mint 146 milliárd forintot kell biztosítani az egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémium kifizetéséhez.

A 13. havi nyugdíj második lépcsőjének kifizetéséhez a 2022. évi költségvetésben 160 milliárd 340 millió forint céltartalék szerepel, ezért ha nem kétheti, hanem egy teljes havi nyugdíjat fizetnek 2022. februárban, akkor ennek a plusz kiadási igénye további 160 milliárd 340 millió forint. (Az összeg ennél magasabb lehet, ha a nyugdíjszerű ellátásban részesülők 13. havi plusz juttatását nem tartalmazza ez az előirányzat.)

A 2021. novemberében várható nyugdíjprémium és a 2022. februárjában várható 13. havi nyugdíj (ha teljes havi összegében kifizetnék) így 300 milliárdos plusz tételt jelent a választások előtt, amelyre akár a közelmúltban felvett hatalmas dollár és euró kölcsön is fedezetet jelenthet, írja gyorselemzésében a nyugdíjguru.hu.

Számol a nyugdíjguru

Idén novemberben nyugdíjemelési korrekció is várható, amelynek mértéke a KSH-adatok alapján havi 0,7% lesz, amelyet az egész évre egyösszegben, emelési különbözet címén fizetnek ki, szintén a novemberi nyugdíj mellett. Az emelési különbözet a 2021. februárban kifizetett egyheti plusz juttatásra (a 13. havi nyugdíj visszaépítésének első fokozatára) is jár, így összege a 2021. november havi nyugellátás 12,25 x 0,7 = 8,575%-a lesz, ami az átlagnyugdíjra vetítve 150.000 x 0,08575 = 12.860 forintot jelent.

A miniszterelnök említette, hogy lesznek nyugdíjasok, akik a nyugdíjprémium és az emelési különbözet együttes összegével 100 ezer forintot is kaphatnak pluszban a novemberi nyugdíjuk mellé. A jelenlegi adatok szerint ez minden olyan nyugdíjasra vonatkozik, aki 233 ezer forintnál magasabb összegű nyugdíjban részesül.

A részleteket természetesen a vonatkozó kormányrendeletek tartalmazzák majd, amelyek megjelenése a következő két hétben várható. További részletek ITT.


Ne hagyd ki!