Nagy segítséget jelent a 13. havi nyugdíj

Jelentős segítség a nyugdíjasoknak a héten érkező 13. havi ellátás, azonban egyre nagyobb a szakadék a nettó bérek és a nyugdíjak között.


Nagy segítség a visszakapott 13. havi nyugdíj

Körülbelül évi 8 százalékos emelésnek felel meg a héten érkező 13. havi nyugdíj. Farkas András nyugdíjszakértő szerint ez nagyon jelentős többletjuttatás, azonban ennek ellenére is egyre szélesebb a szakadék a nyugdíjak és a nettó bérek között – írja az Infostart.hu.

„A nyugdíjakat úgy állapítják meg, hogy a megállapítás éve előtti év nettó nemzetgazdasági átlagkereseti szintjéhez igazítják az 1988 óta évente keresett, nettósított pénzeket, és így lesz egy számított, havi nettó életpályakereset-összeg, ami alapján aztán meg lehet állapítani a nyugdíjat. Hogy a mindenkori megállapítás előtti év nemzetgazdasági átlagkereseti szintje a referenciaérték, ezért 2015 óta minden évben sokkal jobban járt az a nyugdíjba menő, aki egy későbbi évben kérte a nyugdíja megállapítását. Ennek olyan óriási a jelentősége, hogy gyakorlatilag ugyanolyan erejű meghatározó jelentősége van annak, hogy melyik évben kéri valaki a nyugdíjat, mint annak, amitől egyébként függ a nyugdíj, a ledolgozott évek száma és az említett bizonyos átlagkereset”

– nyilatkozta Farkas András. A hozzátette azt is, hogy 2015 és 2021 között az öregségi ellátás emelkedése a vonatkozó törvénynek megfelelően az inflációt követte. Ebben az időszakban a keresetek viszont az infláció többszörösével nőttek. Ennek köszönhető, hogy a bérek és a nyugdíjak jelentősen eltávolodtak egymástól, ez a távolság pedig a jövőben tovább nőhet. Azonban van jó híre is az öregségi ellátásban részesülők számára.

„Az elszegényedési csúszda meredeksége most sokkal enyhébb lett a 13. havi nyugdíjnak is köszönhetően, de igazán mindaddig nem lehet zárni ezt az ollót, amíg a nyugdíjemelés módszere nem változik meg, és kizárólag az inflációt követi"

– tette hozzá a szakember.

Farkas András emlékezettet arra a szabályr, hogy ha 5 százaléknál magasabb az infláció, akkor a rendszer novemberben visszamenőleges, a különbözetnek megfelelő mértékű nyugdíjemelést biztosít. Ehhez most hozzájön a 13. havi nyugdíj, ami – ahogyan említettük – évi 8 százalékos nyugdíjemeléssel egyenértékű. A két tényező együttesen 13 százalékos védelmi hálót biztosít a nyugdíjasoknak az inflációval szemben. Ez pedig elegendő kell, hogy legyen az áremelések kivédésére.

Kitért azonban arra is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése miatt idén a nemzetgazdasági átlagkereset növekedése meg fogja haladni a korábbiakat. Ez előnyös lesz annak, aki 2023-ban megy nyugdíjba, hiszen kedvezően fognak alakulni a valorizációs számok.

Így változik a nyugdíjszámítás

Néhány napja mi is írtunk arról, hogy hogyan változhat a nyugdíjszámítás idén. Részletesen elmagyaráztuk továbbá azt is – szintén Farkas Andrásra hivatkozva –, amit a valorizációs szorzószámokról tudni érdemes. Amennyiben továbbra is érdekel a téma, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.

The Conversation

Ne hagyd ki!