A Bumble randiapp vezetői formabontó tervezetet nyújtottak be a cég vezérigazgatójának. Mindenkinek korlátlan szabadságot szeretnének biztosítani.


A Bumble nemrégiben azzal kürtölte tele a sajtót, hogy egy teljes hétre felfüggesztette a működését a dolgozók mentális egészségének megőrzése érdekében. A vezetőség most új kezdeményezéssell állt elő. A cég elnöke, Tarek Shaukat közölte, a pandémia alatt átgondolták a munkamódszereiket, és úgy döntöttek, ideje megreformálni a működésüket. Jelenleg azt tervezik, hogy a vállalat tevékenységeit évente kétszer, egy-egy hétre teljesen leállítanák, emellé korlátlan szabadságot biztosítanának az összes dolgozónak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az alkalmazottaknak egy percet sem kellene dolgozniuk. Sokkal inkább azt, hogy ha elvégezték a rájuk bízott feladatukat, akkor bármikor, bármennyi szabadságot kivehetnek. A tervezet kész, már csak a menedzser jóváhagyására várnak.

Nem mindenhol működik

A Bumble emellett 20 extra, fizetett szabadnapot biztosítana a családon belüli erőszak és más erőszakos bűncselekmények áldozatainak. Továbbá 15 napot kapnának pluszba azok a dolgozók, akik elveszítették a magzatukat. Erre azért is van szükség, mert a dolgozók a korlátlan szabadság ellenére jellemzően 25-35 napnál húzzák meg a határt.

A korlátlan szabadság elképzelése nem újkeletű, a világhírű űrhajós-üzletember, Sir Richard Branson már 2014-ben lehetővé tette a Virgin Group alkalmazottainak, hogy annyi szabadnapot vegyenek ki, amennyit csak akarnak, feltéve, hogy elvégzik a munkájuk. Csábító lehet a nagyfokú szabadság, sokak szerint azonban nem működőképes. És nem azért, mert a dolgozók kihasználják a vezetőség nagylelkűségét, és megkárosítják a vállalatot. Kiderült, azok az alkalmazottak, akik bármennyi szabadságot kivehetnének, sokkal kevesebb pihenőnapot kérvényeznek, mint a tradicionális cégek dolgozói. Éppen ezért a legtöbb vállalat inkább rugalmas munkarendet biztosít a korlátlanság helyett.

Néhány szó a Bumble-ről

A Bumble egy Tinderhez hasonló társkereső applikáció. Az igazi kuriózumot az jelenti, hogy csak és kizárólag a női felhasználók kezdeményezhetnek beszélgetést az érdeklődő „úriemberekkel". A cég alapító-vezérigazgatója a 31 éves Whitney Wolfe Herd. Ő a legfiatalabb női vezérigazgató, aki nyilvános részvénykibocsátással vitte a cégét a tőzsdére. A cégnél jelenleg nagyjából 700 alkalmazott dolgozik, több mint 70 százalékuk nő.

A Bumble élete kifejezetten eseménydús és mozgalmas volt az elmúlt évben. A részvénykibocsátás mellett a Bumble és a Badoo (ami szintén a Bumble tulajdonában van) előfizetőinek száma 30 százalékkal növekedett az idei első három hónapban a tavalyi, azonos időszakhoz képest. A cég jelenleg közel 10 milliárd dolláros piaci értékkel rendelkezik, amihez 42 millió aktív felhasználó és több mint 1,2 millió előfizető társul.


The Conversation

Friss

Kína hivatalosan is betiltotta a kriptovalutákat

„A virtuális valutákkal kapcsolatos üzleti tevékenység illegális pénzügyi tevékenységnek minősül" – jelentette be Kína központi bankja, ezáltal gyakorlatilag betiltva a kriptovalutákat a kínai piacon.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Hamarosan drónokkal szállítják a kemoterápiás gyógyszereket

Az egyesült királyságbeli Isle of Wight NHS Trust egészségügyi szervezet háromhónapos tesztprogramot indított, amelyben a legénység nélküli légi járművek (UAV) használatának előnyeit vizsgálja a kemoterápiás gyógyszerek kiszállításában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: pixabay.com

Újratölthető, sötétben világító növények válthatják le az utcai lámpákat

Ambiciózus kutatóknak a nanotechnológia segítségével sikerült olyan növényeket alkotniuk, amelyek huzamosabb ideig világítanak a sötétben. Ha a technológiát tökéletesre fejlesztik, akkor a jövőben a nanonövények felválthatják a nagy energiaigényű elektromos lámpákat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!