Az ellátási láncok zavarai azonban okoztak némi poroblémát idén a szektorban

Jelentősen nőtt az elektromos kerékpárok hazai piaca, Németországban pedig egyenesen szárnyalt a szektor az elmúlt években. Azonban akadt néhány probléma is az ágazatban a közelmúltban.


Rohamtempóban növekszik az elektromos kerékpárok piaca

Szemléletváltáson megy keresztül a társadalom, elkezdett a kerékpárra úgy tekinteni, mint egy élhetőbb és fenntarthatóbb világ eszközére. Ez is nagyban hozzájárul a folyamatosan magas kereslethez

- jelentette ki Sipiczki Róbertet, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke.

Őt igazolják azok az adatok, melyekről Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár tett említést a héten. Eszerint három évvel ezelőtt 5-6 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt adtak el hazánkban, két évvel ezelőtt több mint 10 ezret, tavaly pedig 23 ezret. Ennél is sokkal látványosabban bővült a piac Németországban, ahol hét év alatt az eladott elektromos rásegítésű kerékpárok száma 4 ezerről 2 millióra nőtt.

Támogatják az elektromos kerékpárok terjedését

Az elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlását pályázat segíti hazánkban, ami eddig 14-15 ezer ilyen kétkerekű megvásárlásához járult hozzá. Egy másik tender pedig elektromos Cargo biciklik beszerzését támogatja, amivel mindezidáig 245 esetben éltek.

Mindemellett a munkaadók kerékpárt, illetve elektromos rásegítésű kerékpárt is ingyenesen biztosíthatnak az alkalmazottjaiknak, ennek költségeit (például a javíttatást) pedig elszámolhatják.

Több problémával szembesült idén a szektor

Jónéhány európai - elősorban összeszerelést végző - kerékpárgyártó azonban elég sok gonddal küzdött az idén. Alumínium- és acélhiány lépett fel a nemzetközi piacokon (részben az ukrajnai háború következtében), ami nehéz helyzetbe hozta a szektort. Emellett más, Távol-Keletről érkező alkatrészekhez is nehezen lehetett hozzájutni.

20-30 százalékot nőttek az alapanyagárak 2022 első három hónapjában, amiért a forint gyenge árfolyama is okolható, de stabil valutaárfolyam esetében is 15-18 százalékos lett volna a drágulás.

Várhatóan a tavalyihoz hasonló lesz az idei év is, de a bizonytalan ellátási lánc miatt nehéz jósolni. Az ipar teljes konszolidációjára azonban még várni kell, az európai konszenzus szerint az csak 2024-re prognosztizálható

– tájékoztatott Sipiczki Róbert.

The Conversation

Ne hagyd ki!