A húshelyettesítő termékek esetén nemzetközi magyar siker is született
Fotó: Shutterstock

Ezekre a növényi alapú kajákra kaptak rá a magyarok

Évről évre jelentősen növekszik hazánkban a növényi alapú élelmiszeripari termékek piaca, amelynek értéke tavaly már jócskán meghaladta a 20 milliárd forintot. A koronavírus-járványban különösen felpörgött a kereslet.


Megugrott hazánkban a kereslet a növényi alapú élelmiszerekre

„A növényi alapú termékek közül a sajt, a hűtött desszert és puding, a jégkrém, tej, tejszín, tejszínhab és joghurt helyettesítésére használt élelmiszerek forgalma dinamikusan, 22 százalékkal emelkedett 2020-ról 2021-re”

- tájékoztatta a NielsenIQ a vg.hu-t.

Csupán az említett termékkategóriák piaca 2020-ról 2021-re 18,5 milliárd forintról 23 milliárdra nőtt, ami nagyjából 19 százalékos növekedést jelent egyetlen év alatt. A forgalom nagyjából 60 százalékát pedig a növényi alapú italok teszik ki. Továbbá az árucikkek 84 százalékát a gyártói márkás termékek jelentik.

A hazai szektor két nagy szereplője a Danone és a Real Nature. Ők is a szegmens jelentős növekedéséről számoltak be a portálnak, valamint megjegyezték, hogy ugyan minden korosztályban jelentős az ilyen jellegű egészségtudatos és fenntartható termékekre a kereslet, mégis leginkább a 25-40 évesek vásárolják azokat.

A növényi alapú élelmiszerek felfutása azonban nem csak annak köszönhető, hogy a világjárványban egyre többen próbáltak meg egészségesebben élni, hanem az UHT-termékek tárolhatósága is kedvezett a trendeknek, hiszen rengetegen próbálták meg ezalatt az idő alatt feltölteni tartós élelmiszerekkel a készleteiket.

A tejhelyettesítők terén egyébként igen népszerűek a szója-, a rizs-, a mandula- és a kókuszitalok, amelyeket egyre gyakrabban alakítanak úgy, hogy kifejezetten a kávék ízélményét is feldobják.

Magyar siker New York-ban, hódított a húsmentes pástétom

A közelmúltban írtunk arról, hogy hazánkban is foglalkoznak húshelyettesítő termékek fejlesztésével, ráadásul igen jelentős sikerrel. A magyar Plantcraft cég növényi alapú pástétomával (Plant-Based Pâté) vett részt a nem állati eredetű készítményeket bemutató new yorki Plant Based World Expo-n. A vállalat terméke megszerezte az első helyet a „Legjobb húshelyettesítő alternatíva” – kategóriában a szervezők és a FoodBev (élelmiszeripari szakmai médium) képviselőinek véleménye alapján.

„Ma már világosan látszik, hogy a következő évtizedekben a Föld lakossága eléri a 10 milliárd főt, az így várhatóan 70 százalékkal megugró húsfogyasztás biztosítása lehetetlen a jelenlegi élelmiszeripari modellel. Napjainkban az amerikai háztartások 57 százaléka vásárol rendszeresen növényi alapú hús- és tejhelyettesítő termékeket különböző okokból. A mi célunk pedig az, hogy következetes fejlesztéssel egyre szélesebb választékkal szolgáljuk ki őket a tápláló, egészséges és finom húsalternatívákkal – így remélhetőleg egyre többen fogyasztanak majd ilyen készítményeket”

- nyilatkozta Hetényi Csaba, a Plantcraft társalapítója.

A nemzetközi italmárka is belépett a növényi alapú hústermékek piacára

Nem csak hazánkban futnak azonban jól a növényi alapú élelmiszerek. Igazodva a nemzetközi trendekhez egyebek között a Beyond Meat is bejelentette a Pepsivel karöltve az első közös projektjüket az említett szektorban, amely egy szárított húshelyettesítő termék, egy úgynevezett növényi alapú, húsmentes jerky.

Az új terméket eleinte három ízben - eredeti, csípős és fűszeres, valamint teriyaki – vezetik be, az alapot borsó- és mungóbabfehérje adja.

A Pepsi és a Beyond is hatalmas reményeket fűz a PLANeT Partnershiphez:

  • az élelmiszerpiacon viszonylag újoncnak számító Beyond a Pepsi termelési és marketing szakértelmével új magaslatokat érhet el,
  • míg az üdítőgyártó nagyobb szeletet hasíthat ki a növényi alapú termékek egyre növekvő piacából azáltal, hogy a húspótlók egyik vezető alkotójával dolgozik együtt.

Mindezek mellett a Pepsi fenntarthatósági és egészségügyi terveiben is fontos szerepet játszik a Beyond Meat.

Ne hagyd ki!