Radioaktív uránt tároló sárga hordók egy raktárban

Úgy tűnik, lassan rendeződik a helyzet Kazahsztánban, a zavargások azonban még sokáig éreztethetik hatásukat a világpiaci trendekben.



Az előzmények

2022 első napjaiban zavargások törtek ki Kazahsztánban. A tüntetések kiindulópontja a délnyugati olajváros, Zsanaozen volt. Az emberek eleinte a magas gázárak miatt vonultak utcára, a megmozdulás azonban hamar országos méretet öltött, és elérte az ország legnagyobb városát, Almatit, illetve a fővárost, Nur-Szultant is. A tüntetés rövid időn belül eszkalálódott, az alacsony gázárak mellett egyenlő jövedelmeket, illetve a szegénység és a korrupció felszámolását követelték. A zavargások erőszakba torkolltak, több mint 160 ember vesztette életét, és közel nyolcezer embert tartóztattak le. Odáig fajult a helyzet, hogy végül a keleti NATO-ként is ismert Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének békefenntartó kontingense bevonult az országba. Úgy tűnik, hamarosan sikerül rendet tenni az ázsiai államban, a brutális események azonban nem várt gazdasági következményekkel jártak.

Radioaktív főszereplő

Kazahsztán igazi urán nagyhatalomnak számít. A világon forgalomban lévő urán több mint 40 százalékát a közép-ázsiai nemzet állítja elő. Az ország vezetősége a zavargások elfojtása érdekében ideiglenesen korlátozta a kommunikációs hálózatok működését, illetve a be- és kiutazásokat is. Ez bezavart az uránbányászatba, illetve végső soron a kereskedelembe is, amelynek következtében a nyersanyag világpiaci ára egy 8%-os emelkedést követően meghaladta a 45,25 dollárt (fontonként). A zűrzavar hatására nagyobb szerephez juthatnak a Kazahsztánon kívüli beszállítók, ami további áremelkedést, valamint az amerikai és ausztráliai uránipari vállalatok részvényeinek megugrását eredményezheti.

Fontos azonban megjegyezni, hogy egyelőre nem áll fenn a nyersanyaghiány veszélye. A UxC nukleáris piackutató cég elemzése szerint inkább amiatt ugrott meg az urán ára, mert a kereskedők már a szűkösségre készülnek. Mondhatni, a spekuláció hajtja az árakat.

Emellett az atomerőműveket sem fenyegeti veszély, hiszen ellentétben az olajjal vagy földgázzal működő létesítményekkel, a reaktorok jó előre betáraznak a fűtőanyagból, hogy semmi ne zavarja a működésüket.

További pozitívum, hogy az egyik legnagyobb uránbányászati társaság, a Katco nem függesztette fel tevékenységét, mivel a bányászati terület messze található a forrongó területektől.

Iparági elemzők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kazahsztáni helyzet remekül példázza, mekkora hiba, ha a világgazdaság ilyen nagy mértékben támaszkodik egy beszállítóra.

A bitcoin is megsínylette

A nukleáris piac mellett a kriptovaluták, főleg a bitcoin is megérezte a kazah tüntetéseket. A kínai leépítés után rengeteg bitcoin-bányász Kazahsztánba települt át az alacsony energiaárak miatt. A Cambridge -i Alternatív Pénzügyi Központ által vezetett CBEC Index nyomon követi a bitcoin-bányászathoz használt számítási teljesítmény földrajzi megoszlását. Magyarul azt, hogy egyes országokban mennyi áramot fogyasztanak a hálózatra kötött gépek. Az adatokból tökéletesen kirajzolódik, hogy az elmúlt hónapokban a nagyhatalmi libikóka átbillent az USA oldalára. Jelenleg az Egyesült Államok vezeti a piacot 35,4 százalékos részesedéssel, a második helyen Kazahsztán található 18,1 százalékkal.

Miután az országban korlátozták a kommunikációs hálózatot, így az internetelérést is, rengeteg bányász nemes egyszerűséggel eltűnt a térképről. Számszerűsítve: a bitcoin-bányászgépek globális számítási teljesítménye az említett pillanatban 4%-kal csökkent. A visszaesés egyértelműen a kazah helyzetre vezethető vissza, ugyanis az ország 18 százalékos ágazati részesedése 14 százalékra zuhant.

Ágazati elemzők szerint a hálózatra kötött gépek számának csökkenése közvetlen kapcsolatban állhat a bitcoin árfolyamának gyengülésével. Köztudott, hogy minél több bányászgép üzemel, annál nagyobb számítási teljesítményt igényel egy token kitermelése, így a szereplők kihullásával valamelyest az előállítás is könnyebbé vált. Mindenesetre annyi biztos, hogy nem a kazahok miatt fog bedőlni a bitcoin, hiszen a helyzet az internet visszakapcsolásával egy időben rendeződni fog.

The Conversation

Ne hagyd ki!