Harmadával drágulhat a kenyér a közeljövőben

Gyenge gabonaterméssel kalkulálnak idén a szakemberek. A rossz eredmények miatt leginkább az aszály okolható. A magas gabonaárakhoz hozzáadódik például az energia drágulása is. A költségek elszállása miatt van olyan pékség, amelyik kénytelen lehúzni a rolót.


Elszálltak a költségei, bezár a pékség

Eddig 70 forintért kapta kilowattonként az áramot az egyik Zala megyei pékmester, a jövő hónaptól azonban 240 forintra ugrik az ára. A vállalkozó a költségei elszállása miatt úgy döntött, hogy hamarosan lehúzza a rolót – írja az atv.hu.

Olyan magas lesz augusztus elsejétől az áramszámlám, hogy azt már én nem fogom tudni kitermelni, úgyhogy sajnos be kell, hogy zárjam a műhelyt

- panaszolta a pékmester.

Hozzátette, hogy nem tud tovább árat emelni, mert nagyobb árszinten nem tudják megfizetni a minőséget az ügyfelei.

Egyelőre nem belátható, hogy mennyire általános a zalai pék helyzete, vagyis az energia- és alapanyagárak emelkedése miként érinti a hazai pékségeket. Ezért a Magyar Pékszövetség nem kívánta kommentálni az esetet.

Van elég gabona a hazai keresletre

Az Alföldön nagyon gyenge betakarítási eredményekről beszélhetünk, a Dunántúlon azért jelentősebben és nagyobb mértékben takarítottak be a gazdák, az ország búzája nincs veszélyben, Magyarország liszt- és gabonaellátottsága megfelelő és a gazdáknak termett annyi, amennyi itthon elegendő

- nyilatkozta Kozsuch Kornél, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese.

A szakember szerint az exportőrök megtehetnék, de most ők sem adnak el gabonát külföldön. A szabályok ugyanis csak a kivitel bejelentési kötelezettségét írják elő, valamint elővásárlási jogot adnak az államnak.

30-40 százalékkal emelkedhet a kenyér ára

A termelési költségek növekedése, valamin a gyenge idei termés miatt élelmiszeripari nehézségekre számít a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).

Ennek az együttes hatása azt jelenti, hogy sajnos az élelmiszer áremelkedéseknek messze nincs vége. Én úgy gondolom, hogy minimum még egy 30-40 százalékkal nőni fog a cereáliák, a kenyér, a péksütemény, meg az ehhez hasonló termékek ára

- mondta Máhr András, a MOSZ főtitkárhelyettese.

Az ATV az ügyben megkereste a Technológiai és Ipari Minisztériumot is. Ők kiemelték, hogy

„augusztus elsejétől továbbra is rezsicsökkentett áron juthat áramhoz és gázhoz mintegy 100 ezer mikrovállalkozás, amelyek az energiát már jelenleg is az egyetemes szolgáltatás keretében egyetemes szolgáltatási áron vételezik. Ezek a vállalkozások az évvégéig szolgáltatót is választhatnak.”

The Conversation

Ne hagyd ki!