Már nem csak a hatósági áras termékek egyszeri vásárlásának mennyiségét szabályozzák
Fotó: Shutterstock

Újabb termékek vásárlását korlátozta a Lidl

A hatósági áras termékek mellett újabb árucikkekre is mennyiségi korlátozást vezetett be a Lidl. A döntést az ellátási láncokban adódó problémákkal magyarázták. Mutatjuk, hogy mi állhat a döntés hátterében.


Szigorít a Lidl

Egy olvasó hívta fel a Telex figyelmét arra, hogy papírhiányra hivatkozva az egyik vécépapírból csupán három csomaggal engednek vásárolni a Lidlben, holott a termék nem tartozik a hatósági áras árucikkek közé. Egy másik vásárló pedig arról számolt be a portálnak, hogy az eddigi 12 liter 2,8%-os UHT-tej helyett már csak 6 litert hozhatott ki az áruházból.

A Lidl azóta közölte, hogy az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre (például WC-papír, papírzsebkendő), valamint néhány konzervre (például őszibarack és csemegeuborka) mennyiségi korlátozást vezetett be annak érdekében, hogy a vásárlóit folyamatosan ki tudja szolgálni.

Megjegyezték, hogy az utóbbi hónapokban többszörösére nőtt az árstoppal érintetett termékek kereslete. Bár sok esetben igen jelentős készlet áll a rendelkezésükre a megnövekedett igények miatt a népszerű árucikkekből, de megesik, hogy az is kevésnek bizonyul.

Hiány léphetett fel göngyölegekből

Ugyan a papírtermékek és a konzervek ellátási láncainak akadozásának okaira nem tért ki a Lidl, azonban néhány hete ITT írtunk róla, hogy az ukrán mariupoli acélgyár jelentős beszállítója volt több, hengerelt acéllemezeket és abból konzervdobozokat gyártó cégnek. A zöldség- és gyümölcsfeldolgozási időszakban a mariupoli acélmű termelésének kiesése miatt az a veszély fenyeget, hogy a konzervipari társaságok nehezebben jutnak göngyölegekhez.

Az érintett cégek arra törekedtek, hogy mielőbb beszerezzék a konzervdobozokat és az egyéb, szükséges göngyölegeket. Olyan szerződéseket próbáltak kötni a beszállítóikkal, amelyek garantálták a csomagolóanyagok későbbi megérkezését. A háború miatt azonban előfordulhat, hogy mégis zavar lépett fel az ellátásban.

A papírhiány okai

A nemzetközi papírhiánnyal részletesebben EBBEN a cikkben foglalkoztunk. Könyvkiadók, csomagolóanyag-, háztartási- és egészségügyi gyártók számoltak be arról a közelmúltban, hogy idén is megmaradhat hazánkban a papírhiány, melynek okai a következők lehetnek:

  • A pandémia alatt gyakorlatilag leállt a világ gazdasága, így bezuhant a fakitermelés (emiatt cellulózhiány alakult ki, ami a papír alapanyaga) és a papírgyártás is. Emellett lassan indult újra az iparág.
  • A koronavírus-járvány miatti leállás szakadásokat okozott a globális logisztikai láncokban is.
  • A válság miatt több papírgyár bezárt, ezért csökkent a globális termelés.
  • Klíma- és környezetvédelemi szempontok miatt, folyamatosan esik vissza a műanyag csomagolóanyagok használata, amit gyakran papírcsomagolókkal helyettesítenek.
  • Jelentősen emelkedett a cellulóz, az energia és az üzemanyag ára. Ezek pedig növelték a papír előállítási költségét.
Hogy meddig tarthat a vásárlási korlátozás az áruházban, arról egyelőre nincs hír.

Ne hagyd ki!