Négy közepes adag McDonald's-os sült krumpliból falatozik két ember, a krumplik egy kék tálcán vannak, amelyen négy ketchup is található
A világ legnagyobb gyorsétteremláncát sem kerülte el a világjárvány gazdasági hatása. Esetében nem a mikrochipek, hanem a burgonya utánpótlása ütközött akadályokba.


Mértékkel

A Meki bejelentette, hogy december 24-től december 30-ig a japán éttermekben csak és kizárólag kis adagokban árulják a sült krumplikat. A vállalat azzal indokolta döntését, hogy fennakadásokba ütközött a burgonyautánpótlás beszállítása a szigetországba. A közepes és a nagy adagok értékesítését azért korlátozzák, hogy minden vásárló hozzájusson legalább egy falatnyi Mekis sült krumplihoz az év hátralevő részében is.

A felkelő nap országában található McDonald’s éttermek jellemzően Vancouverből importálják a burgonyát, az óceáni szállítmányozás akadozása és a városban pusztító árvizek miatt azonban komoly késésekre lehet számítani.

A vállalat közleménye szerint alternatív módon, egyebek között repülőkkel fogják orvosolni a japán krumpli-krízist.

Arra nem derült fény, hogyan fogják kezelni azokat a rafinált vásárlókat, akik egyszerre több „kiskrumplit” akarnak majd rendelni.

Krumpliban is erős

Ha már úgyis belemerültünk a Mekis krumplik világába, nem mehetünk el szó nélkül a gyorsétteremlánc legfőbb burgonya beszállítója, a „technológiai krumplikirály” Bill Gates mellett.

Bill Gates a (volt) feleségével közös befektetőcégein keresztül már több mint 108 ezer hektárnyi szántóföldet birtokol az USA-ban. A Louisiana-i birtoka például olyan óriási, hogy még a világűrből is jól látható. Kiderült, hogy az Egyesült Államok 18 államát érintő hatalmas területeken megtermelt burgonya jelentős része a Mekiben köt ki. Jelenleg nincs olyan ember vagy cég, aki és ami több krumplival látná el a Mekit, mint William Henry Gates III.

Az üzletemberről köztudott, hogy nagyon szereti a gyorskaját, de itt valószínűleg inkább az üzleti érdekek vezérelték.

The Conversation

Ne hagyd ki!