Nem kapkodtak a vásárlók a csúcskategóriás mobilok után karácsonykor
Fotó: Shutterstock

Esés, majd zuhanás a mobiltelefonok piacán

A nemzetközi gazdasági és pénzügyi nehézségek rányomták a bélyegük a mobiltelefonok piacára is, amely története egyik legrosszabb évét zárta. Rendkívüli mértékben visszaestek az eladások a szektorban. Azonban nem minden gyártó bánkódhat.


Történetük egyik legrosszabb évét zárták a telefongyártók

Rendkívül rosszul teljesített tavaly a nemzetközi mobilpiac a Canalys elemzőcég éves jelentése szerint. Története egyik legrosszabb évét zárta, miután nagyjából 11 százalékkal csökkentek a globális szállítások. Éves alapon a legnagyobb esést az utolsó negyedév hozta: mintegy 17 százalékot zuhant a piac.

Összesen kevesebb mint 1,2 milliárd készüléket szállítottak a mobilgyártók világszinten. Az alacsonynak számító értéket az elemzők leginkább a globális makrogazdasági problémákkal magyarázzák. A hwsw megjegyzi, hogy az első három negyedévben elsősorban az alsó- és középkategóriás készülékekre esett vissza a kereslet, amíg a negyedik negyedévben a felsőkategóriát jellemezte a gyengülés.

Nem minden mobilgyártó búslakodhat

A problémák ellenére csúcsokat döntött az Apple a negyedik negyedévben. Azon kívül, hogy sikerült visszaszereznie a piacvezető helyét, a valaha volt legmagasabb piaci részesedést (25 százalék) hozták neki az utolsó hónapok.

Az amerikai gyártót a dél-koreai Samsung követte (20 százalékkal) az előző negyedévben, viszont éves összesítésben ők állnak az első helyen. Mögöttük ismét a harmadik lett a Xiaomi (11 százalék a Q4-ben), de összességében csökkent a piaci részesedése. A negyedik helyen az OPPO állt 10 százalékkal, valamint az ötödiken a vivo zárta az évet 8 százalékkal.

A gyártók 2023-ban egy jóval óvatosabb hozzáállást fognak tanúsítani, előtérbe helyezve a profitábilitást és a piaci részesedésük védelmét, ennek érdekében csökkentenek majd költségeiken. Utóbbi szemponthoz fontos lesz az erős partnerkapcsolatok kiépítése és fenntartása is

– véli a Canalys kutatási elemzője.

Vége a nullás díjszabásnak egyes alkalmazásoknál

Az idei év az okostelefonok magyarországi felhasználóinak sem indult jó hírrel, miután kiderült, hogy az összes hazai mobilszolgáltatónál legkésőbb március 31-ig megszűnik a nullás díjszabás. Onnantól fizetni kell az olyan alkalmazásokért és szolgáltatásokért, amelyekhez eddig úgy is hozzáférhettek az előfizető, ha kimerült a díjcsomag internetes kerete.

Tehát vége lesz például az ingyenes facebookozásnak, messengerezésnek, whatsappozásnak és az Instagram pörgetésének is. Bele fog számítani a Spotify hallgatása vagy a navigációs programok használata is a fizetős adatforgalomba.

Az Unió szakhatóságait tömörítő BEREC júniusban kiadott új iránymutatása szerint a bírói gyakorlat a jövőben semmilyen, az egyes platformokat vagy alkalmazástípusokat megkülönböztető zero rate konstrukciót nem tekint alkalmazhatónak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavaly ősszel kötelezte határozatban a három érintett mobilszolgáltatót (Telekom, Yettel, Vodafone), hogy 2022. november 15-ig fejezzék be a nullás adatkeretű csomagok értékesítését. Idén március 31-ig pedig módosítaniuk, vagy törölniük kell az olyan szerződéseket, amelyek tartalmaznak ilyen opciót.

Egyébként a Facebook hírfolyamának egyperces böngészése nagyjából 2 megabájt adatforgalmat generálhat, de egy perc instagramozás 20 megabájtot is jelenthet. Viszont a Spotify-on egypercnyi zenehallgatás átlagosan 5,6 megabájt.

Ne hagyd ki!