IBM logó bokrok előtt vízkék háttérrel
Fotó: Shutterstock

Két nagy tech cég is megválik oroszországi dolgozóitól

Az IBM és a Microsoft több száz oroszországi munkavállalóját bocsátja el, miután a nyugati cégek folytatják a kivonulást az országból, illetve visszafogják ottani tevékenységüket.


Az IBM még márciusban függesztette fel oroszországi tevékenységét, de a munkavállalók továbbra is kaptak fizetést. Ennek most vége. A Microsoftnál négyszáz embernek mondanak fel.

IBM

A cég elnöke és CEO-ja, Arvind Krishna a héten a dolgozóknak küldött levélben jelentette be, hogy megválik oroszországi munkavállalóitól.

Orosz kollégáink önhibájukon kívül hónapokon át tartó stressznek és bizonytalanságnak voltak kitéve. Tudjuk, hogy ez nem jó hír, de az IBM továbbra is mellettük áll, támogatást nyújt, valamint megtesz minden ésszerű lépést annak érdekében, hogy a váltást a lehető leggördülékenyebbé tegye

- derül ki Krishna leveléből.

Az IBM szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy a cégnek több száz orosz munkavállalója van.

Microsoft

A Microsoft eközben jelentősen csökkenti üzleti tevékenységét Oroszországban. Az új eladásokat és szolgáltatásokat még márciusban felfüggesztette, de jelenleg is kiszolgálja már meglévő vevőit.

A gazdasági kilátások változásának illetve azok üzleti hatásának eredményeként úgy döntöttünk, hogy jelentősen visszafogjuk működésünket Oroszországban

közölte a Microsoft szóvivője. Hozzátette, hogy a meglévő szerződéses közelezettségeiket még teljesítik.

A Microsoft 400 oroszországi alkalmazottját bocsátja el. A cég is gondos bánásmódot ígért a kárvallott dolgozókkal szemben.

A Microsoft és az IBM is csatlakozott azon amerikai és európai cégek sorához – köztük a Goldman Sachszel, a Disney-vel és a McDonalds’szel – amelyek bejelentették, hogy befejezik működésüket Oroszországban.

Putyin azt mondja, menjenek csak, annál több hely lesz az orosz cégeknek.

Ne hagyd ki!