Az Auchan logója egyik boltjának homlokzatán
Fotó: Shutterstock

Az ukrán elnök nekiment az Oroszországban maradó nyugati cégeknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök komoly kritikákkal illette a Nestlét és az Auchant. Véleménye szerint a két cég olcsó PR-kifogások mögé bújik ahelyett, hogy más vállalatokhoz hasonlóan felfüggesztené oroszországi műveleteit.



Szükséges, hogy minden nyugati cég elhagyja az orosz piacot, és ne fedezze nyereségvágyát olcsó PR fogásokkal a vérontás és a háborús bűnök ellenére

-mondta Zelenkszkij.

A svájci élelmiszeripari termékeket gyártó óriás, a Nestlé és a francia Auchan kiskereskedelmi csoport a nyugati cégek azon kis csoportjához tartozik, amelyek egyelőre még nem szankcionálták Oroszországot az ukrajnai inváziót követően.

Zelenszkij nekik címezte beszédét, amelyet nem sokkal azután tettek közzé a Telegram csevegőalkalmazáson, hogy Denisz Anatolijovics Smihal ukrán miniszterelnök megosztott Twitteren egy bejegyzést, amely részletezi a Nestlé vezérigazgatójával folytatott beszélgetését az orosz kivonulásról. Pontosabban annak hiányáról.

Beszéltem a Nestlé vezérigazgatójával, Mr. Mark Schneiderrel az orosz piacon maradás mellékhatásairól. Sajnos semmilyen nemű megértést nem mutat. Azzal, hogy egy terrorista ország államkasszáját gyarapítják adójukkal védtelen gyerekek és anyák megölését finanszírozzák. Reméljük, hogy a Nestlé hamarosan meggondolja magát.

-olvasható a Tweetben.

Mi az igazság?

A Nestlé szóvivője az Insidernek elmondta, hogy az alapvető termékek kivételével valójában már minden Oroszországhoz köthető exportot és importot leállított. Továbbá az összes befektetési tervét felfüggesztette, illetve a reklámtevékenységét is szünetelteti az országban.

A továbbra is működő folyamatainkból nem termelünk nyereséget. Az, hogy más élelmiszeripari cégekhez hasonlóan mi is ellátjuk a lakosságot fontos élelmiszerekkel, nem jelenti azt, hogy úgy folytatjuk, mint korábban

-részletezte a szóvivő.

Hozzátette, a Nestlé egyike azon kevés élelmiszeripari vállalatoknak, amelyek jelenleg is aktívak Ukrajnában.

Mi a helyzet az Auchannal?

A francia kiskereskedelmi lánc szóvivője a Reutersnek nyilatkozott, melyben kifejtette, rendkívül meglepték őket Zelenszkij megjegyzései. Rámutatott, a vállalat a körülmények ellenére jelenleg 40 élelmiszer áruházat üzemeltet Ukrajnában.

A honlapja szerint az Auchannak 311 üzlete és 41 000 alkalmazottja van Oroszországban.

Követjük kormányunk ajánlásait, amely jelenleg nem kéri vállalatainkat, hogy szüntessék meg az üzletelést Oroszországgal. Felelősségünk, hogy segítsük az orosz fogyasztók élelmezését, munkaadóként pedig felelősségünk, hogy fizessük az alkalmazottjaink bérét

- mondta Geoffroy Roux de Bezieux, az Auchan csoport elnöke a BFM televíziónak.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta rengeteg nagyvállalat együttérzését fejezte ki Ukrajnával, miközben különböző szankciókat vezetett be Moszkvával szemben. A legtöbben nemes egyszerűséggel leállították az üzletelést az oroszokkal, illetve az országhoz köthető partnereikkel. Egyebek között ezt az utat választotta a McDonald’s, az Apple, az Ikea, a Spotify, a Disney, a Maersk, az MSC, a Netflix és a H&M is. Mások, így a Facebook, a Twitter, a TikTok és a YouTube pedig tartalomkorlátozási eszközökhöz folyamodtak.

Akad azonban néhány vállalat, amely a Nestléhez és az Auchanhoz hasonlóan nem szankcionálta az oroszokat, róluk EBBEN és EBBEN a cikkünkben bővebben is írtunk.

Ne hagyd ki!