Továbbra is tart a magyarországi szálláshelyeket érintő bezárási hullám
Fotó: Shutterstock

Jön a hosszú hétvége, durván elszálltak a szállodai árak

Csökken a magyarországi szálláshelyek száma: az energiaválság miatt több egység húzta le végleg a rolót. A talpon maradók a költségeik növekedésével párhuzamosan emelik az áraikat. Emiatt márciusban átlagosan nagyjából 50 ezer forintba került egy éjszaka egy négy csillagos hotelben. Persze a magas infláció a lakosságot is sújtja: csökkent a belföldi vendégek száma is.


Magas árak a magyarországi szálláshelyeken

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai alapján a négy csillagos hotelekben a hétköznapokon átlagosan nagyjából 50 ezer forintba került egy kétágyas szoba félpanziós ellátással márciusban. A magyarországi hétvégi árak ennél is magasban voltak. Emellett a panziók árszintje megközelítette a rekordmagas 25 ezer forintot szobánként.

A magas árak leginkább azzal magyarázhatók a Portfolio szerint, hogy az egyik legenergiaintenzívebb szektor a szállodaipar, az energiaárak pedig elszálltak az elmúlt egy-két évben (igaz, az utóbbi hónapokban mérséklődtek, de továbbra is magasak). Megugrottak az élelmiszerárak is, ami az élelmiszert is felszolgáló egységekben jelentett problémát. Valamint súlyos munkaerőhiány is érinti a szálláshelyeket, ami bérnövekedést hoz magával. Mindezek a csőd szélére juttattak több hazai céget az ágazatban, mivel nem tudták az emelkedő költségeiket érvényesíteni az áraikban

A bezárási hullám továbbra is tart. Idén februárban kevesebb mint 850 panzió működött hazánkban, a hotelek száma pedig 800 alá esett. Az előbbi érték 12, az utóbbi 8 százalékos csökkenést takar éves alapon. Ráadásul a mérséklődő kínálat is hozzájárult az árérvényesítő képesség növekedéséhez, hiszen csökkent a verseny a szektorban.

Mindezek hatására februárban stagnált a szálláshelyek vendégforgalma. A visszaesést csak azért kerülték el, mert a csökkenő belföldi vendégszámot kompenzálni tudták az érkező külföldiek.

Jóval több a kiadandó magánszállás, mint a turista

Egyéként Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének (MAKE) az elnöke szerint nehéz negyedéven vannak túl az AirbnB-zők, hiszen elmaradt a forgalmuk a tavalyi év első három hónapjáétól. A húsvéti időszakban és a május elsejei hosszú hétvégén kedvezően alakulhat a piac, azonban így is bizonytalannak tűnnek a következő hetek. Különösen úgy, hogy 20 százalékkal bővült a kínálati oldal az elmúlt évhez képest.

Érthetetlen az a jelenlegi piaci mozgás, amely szerint dinamikusan nő a budapesti AirbnB-szállások száma, miközben az első negyedév vendégforgalmi adatai nem indokolják a kapacitásbővítést

- nyilatkozta a MAKE elnöke a napokban.

Van, aki feketézne

Hozzátette, a túlkínálat miatt a szálláshelyek kihasználtsági szintje nagyot csökkent, így az ágazat jövedelmezősége is jelentősen romlott. Számításaik szerint a kihasználatlan ingatlanok aránya több mint 10 százalék. Ráadásul úgy látja, az újak többsége nem visszatérő házigazda, így tapasztalat nélküliek, akik egyébként sem a legjobb időben léptek a piacra. Egy részük pedig feketézéssel is próbálkozik.

A feketegazdaság ellen az adóhatóság jövőre már hatékonyan fel tud lépni, ugyanis a szállásközvetítő portálok minden piaci szereplő – legyen az magánszemély, vagy cég – összes adatát – közte a piaci forgalomra vonatkozókat – automatikusan át fogja adni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Vagyis aki engedélyek és adófizetés nélkül végez szálláskiadást, biztos büntetésre számíthat először a 2023-ban, majd automatikusan az azt követő években végzett tevékenysége alapján

- figyelmeztet a szakember.

Ne hagyd ki!