700 millió köbméter többletföldgázt kérhettünk az oroszoktól
Fotó: Shutterstock

Hitelből vásárolhatunk még több orosz gázt

További gázszállítmányokat kért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől, aki nem vetette el a többletszállítás lehetőségét. Emellett 740 milliárd forintnak megfelelő euróhitelt vesz fel a kormány földgázvásárlásra a napokban.


Moszkva vizsgálja a további magyar gázszállítmányok lehetőségét

Oroszországba látogatott Szijjártó Péter. A külügyi tárca szerint a látogatás célja Magyarország energiaellátásának biztosítása, valamint kinyilvánítani az orosz fél felé, hogy hazánk mielőbb békét szeretne Ukrajnában.

Országaink érdekének teljes mértékben megfelel, hogy maradéktalanul végrehajtsuk az oroszországi földgáz exportjára vonatkozó, tavaly megkötött hosszú távú szerződéseket. Kollégáink ma arról tájékoztattak bennünket, hogy a magyar kormány további idei földgázvásárlás iránt érdeklődik. Erről a kérésről azonnal jelentést teszünk, és megvizsgáljuk

- idézi az orosz külügyminisztert a vg.hu.

Lavrov az ukrajnai béka kapcsán megemlítette, hogy Moszkva kész további felvilágosítást adni a keleti szomszédunk ellen indított „különleges művelet” különböző vonatkozásairól.

Óriási hitelt veszünk fel gázvásárlásra

Szijjártó Péter oroszországi látogatásával megegyező napon, csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy a kormány felhatalmazta a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget (MSZKSZ), hogy 1 milliárd 850 millió euróért (mintegy 740 milliárd forintért) vásároljon földgázt. Ennek értelmében az MSZKSZ hitelből finanszírozott gázvásárlásához az állam 100 százalékos készfizető kezességet vállal. A vásárlás célja földgázkészlet létrehozása – szúrta ki a Napi.hu.

A határozatban szerepel az is, hogy az ügylet sürgőssége miatt a kormány engedélyezi, hogy a hitelnyújtók kiválasztása nyilvános pályázat helyett több bank együttes hitelnyújtására irányuló ajánlatkéréssel jöjjön létre. A határozatot azonnal végre kell hajtani.

De kitől vásároljuk a gázt?

A portál megjegyzi, hogy nem egyértelmű, hogy kitől vásárolnánk a földgázt. Azonban Szijjártó Péter éppen Moszkvában tárgyalt ilyen ügyben, ezért feltételezhető, hogy a Gazpromtól. A kormány várhatóan a hosszú távú szerződésekben rögzített mennyiségen felüli 700 millió köbméter plusz földgázt szerezne be, Magyarország gázellátásának biztosítása miatt.

Februárban, az ukrajnai háború kitörése előtt Orbán Viktor is egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel további földgázszállítmányokról. Akkor egymilliárd köbméternyi földgáztöbbletet igényeltünk, de abból nem érkezett semmi.

Ne hagyd ki!