Pelletekkel és biomasszával fűthető kazánokkal mentenék meg a közintézményeket
Fotó: Shutterstock

A kazángyártást is felfűti a kormány

Összesen egymilliárd forinttal támogatja a kormány a hazai kazángyártókat. Először 400 kazánt szerezne be az állam a közintézményeknek akár külföldről is, később leginkább a magyar gyártókra támaszkodna az intézmények fűtésének fejlesztéséhez.


Állami támogatást kaphatnak a kazángyártók

Megjelent a rendelet a köznevelési és más állami épületek alternatív fűtési módokra való áttéréséről a legújabb Magyar Közlönyben. A dokumentum szerint az energiaellátás garantálása és az energiaárak elviselhető szinten tartása érdekében gyors lépéseket tervez a kormány – szúrta ki a 24.hu.

A rendeletből kiderül, hogy Orbán Viktor megbízta a technológiai és ipari minisztert, hogy sürgősen szerezzen és üzemeltessen be 400 darab konténerkazánt a közintézményekben. Azonban hosszabb távon a magyar kazángyártók bevonásával képzeli az intézmények fűtési rendszereinek a módosítását a kormány.

A Közlönyben szerepel, hogy Palkovics László a hazai kazángyártó-kapacitás kialakítása érdekében 35 százalékos támogatási intenzitásnak megfelelő, egymilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyújthat a gyártóknak. Emellett az ipari és a belügyminiszternek azonnal létre kell hoznia egy szakértői munkacsoportot, akik meg fogják határozni, hogy mely intézményekhez, milyen sorrendben lehet konténerkazánokat telepíteni.

A 400 közintézmény csak a kezdet

A tárca arról is tájékoztatott, hogy már októberben beszerelhetik a négyszáz konténerkazánt a köznevelési és szociális intézményekbe. Ezek pelletet, biomasszát égetnek el, és engedélyeztetés nélkül telepíthetők néhány nap alatt. A berendezéseket részben külföldről szerzik be.

A technológia ott lesz használható, ahol a hő bejuttatható az épületben lévő vizes radiátorokba, hőcserélőkbe. A program a későbbiekben is folytatódni fog, valamint kiterjesztik szélesebb intézményi körre is.

Nem valószínű, hogy negyedével csökkenteni lehet a gázfogyasztást

Mint arról írtunk, minden állami intézménynek és cégnek 25 százalékkal kell csökkentenie a gázfogyasztását a fűtési szezonban. Egyedül a kórházakban és a szociális intézményekben lehet melegebb.

A Fővárosi Önkormányzatnál arról döntöttek, hogy a Városházán 20 fok lesz a fűtési időszakban. A korábbi 22 fokos szinthez képest azonban ez csupán 10-12 százalék megtakarítást jelenthet.

A szakszervezetek és a szakértők szerint sem kivitelezhető 25 százalékos spórolás a hivatalokban. Ehhez energetikai korszerűsítés kellene, a beruházásokra pedig idő és pénz sincs. Viszont szükséges lehet az otthoni munkavégzés elrendelése.

Több település vezetője számolt be róla a napokban, hogy a megnövekedett rezsiköltségek miatt önkormányzatok mehetnek csődbe állami támogatás nélkül. A legtöbben rendkívüli intézkedésekkel próbálnak felkészülni a következő néhány hónapra. Mindemellett több lakó kért tőlük segítséget a rezsinehézségek miatt, azonban gyakran nem tudnak enyhíteni a problémáikon.

Ne hagyd ki!