Már nem Ukrajnán át jön az orosz gáz Magyarországra

Nyitóképünk illusztráció

Photo by Mike Benna on Unsplash

Már nem Ukrajnán át jön az orosz gáz Magyarországra

Tizenöt évre szóló szerződést kötött a magyar állam az orosz óriással, a Gazprommal földgáz szállításáról.



Ausztria és Szerbia felől érkezik

A megállapodást augusztus végén jelentették be, most írták alá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy a megállapodás tíz plusz öt évre, azaz tizenöt évre szól, azonban tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására, adott esetben csökkentésére. A szerződés évi 4,5 milliárd köbméter gáz megvásárlására vonatkozik. Ezt a mennyiséget a Gazprom két útvonalon szállítja Magyarországra: 3,5 milliárd köbmétert déli irányból, az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve 1 milliárd köbmétert Ausztria felől. Vagyis teljesen kikerüli Ukrajnát.

Ukrajna tiltakozik

Miután hétfőn aláírták az új magyar-orosz gázszerződést, az ukrán külügyminisztérium bejelentette, hogy kezdeményezi az Ukrán-Magyar Kormányközi Gazdasági Vegyes Bizottság soron következő ülésének elnapolását, és az Európai Bizottsághoz fordul. Azt szeretnék, ha az Európai Bizottság megvizsgálná, hogy a szerződés megfelel-e az európai energiaügyi szabályoknak. Álláspontjuk szerint a megállapodás az 1991. december 6-án aláírt ukrán-magyar alapszerződés elveivel sem egyeztethető össze.

Kedvező árképzés

Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarország energiaellátását jelenleg legbiztonságosabban, legkiszámíthatóbban a Gazprommal kötött hosszú távú szerződéssel lehet garantálni. Ennek a szerződésnek az alapján indul majd meg a gázszállítás október 1-től Magyarország irányába. Elmondta, hogy a kialkudott ár jóval kedvezőbb, mint amit a most lejáró, 1995-ben megkötött szerződés alapján fizetett a magyar fél ( de pontos összeget nem mondott). Ennek köszönhetően pedig szerinte megőrizhetők hosszú távon a rezsicsökkentés vívmányai, a magyar fogyasztók továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fogják fizetni Európában.

Ne hagyd ki!