Magyarországon is érdemes lenne elgondolkodni hasonló megoldáson
Fotó: Shutterstock

Tehénlepénnyel fűteni?  A németek dolgoznak rajta

Nagyjából félezer tehén ürülékét fogja használni mintegy 200 háztartás fűtéséhez egy német falu. A Berlin melletti településen hígtrágya alapú hőközpont épül. Az igen gazdaságos beruházás valószínűleg egyedülálló Európában. Emellett faleveles fűtéssel is kísérleteznek más helyszínen Németországban.


Trágyával fűtenék a német települést

A Berlinhez közeli Wahlsdorfban a kontinensen egyedülálló fűtési rendszert építenek. A falu mintegy 200 háztartásának hőigényét 85 százalékban hígtrágya alapú hőközpont fogja ellátni a jövőben. A szükséges trágyát egy nagyjából 500 egyedes tehénistálló szolgáltathatja – írja a topagrar.com.

Azonban egy szélkerekekkel vagy hidrogénnel működő áramforrásnak is be kell segítenie a rendszer működésébe, ha rendkívül lecsökkenne a hőmérséklet. Viszont a fűtési költség 50 százaléka ezzel együtt is megtakarítható a hagyományos olaj- vagy gázalapú fűtőrendszerekhez képest – jegyzi meg az Agroinform.

A fejlesztést úgy tervezték, hogy a hő továbbítására használt földalatti csövekre más ellátóközpontok is csatlakoztathatók a későbbiekben.

Dolgoznak a faleveles fűtésen is

Emellett a németországi Reichenbach önkormányzata és egy kutatócsoport azon dolgozik, hogy minél gazdaságosabban fűtéshez használható pelletet állítsanak elő az ősszel lehullott falevelekből. A levélpelletek megújuló fűtőanyagnak számítanak.

A német kísérletek szerint az ősszel lehullott falevelekből készült pellet fűtőértéke 10 százalékkal alacsonyabb, mint a fapelleté, de a hamuja mennyisége valamivel magasabb. A kutatók növelni szeretnék a fűtőanyag hatékonyságát, és csökkentenék az égetésével járó káros kibocsátást.

Jelenleg úgy kalkulálnak, hogy egy köbméternyi tömörített levélből 100-120 kg pellet nyerhető. A fűtési hatása körülbelül 50 liter fűtőolaj elégetésének felel meg.

Azonban a kutatás gyerekcipőben jár. Ennek ellenére elkezdte a település néhány épületének a fűtését az ősszel lehullott levelekkel az önkormányzat.

A fűtőpelleteket úgy állítják elő, hogy előbb két lépésben kiszárítják, majd levegőztetik a faleveleket, aztán őrlik és pelletté préselik, amely aztán a kazánokba kerül.

Ne hagyd ki!