Természetesen intelligens lesz a drótszamár
Fotó: Shutterstock

Kerékpárok készítésébe kezd a számítógépgyártó óriás

Nem ritka, hogy egy elektronikai/számítástechnikai vállalat e-rollerek fejlesztésbe és gyártásába kezd. Azonban e-kerékpárokkal jellemzően nem foglalkoznak. Kivétel lehet az Acer, amely hamarosan okos e-biciklit dobhat a piacra.


Biciklit fejleszt az Acer

Az Acer a világ harmadik legnagyobb számítógépgyártója a HP és a Dell után. Az tajvani cég új piacon bontogatja a szárnyait: bejelentette, elektromos, pedállal hajtható kerékpárt jelentet meg, az ebiit.

Az biciklibe mesterséges intelligenciát épít, ami képes megtanulni a kerékpáros közlekedési szokásait. Figyelembe fogja venni az útviszonyokat is, a két adat alapján pedig finomhangolja a hajtásláncot. A nagyjából 16 kilogrammos e-bringa villanymotorral elérhető csúcssebesség 32 km/óra.

Az ebiin elhelyeztek több, az ütközés megelőzésére szolgáló szenzort. Defektet nem kaphat, mivel tömör gumikat raknak a felnikre. A bicikli akkumulátora két és fél óra alatt lesz feltölthető, a hatótáv pedig valamivel több mint 110 km lehet. Az e-bicajhoz mobilapp is jár, illetve az aksija használható mobil- és laptoptöltőként is. Azonban a hwsw megjegyzi, egyelőre nincs róla hír, mennyibe fog kerülni, és pontosan mikor érkezik a piacra az ebii.

Felpörgött az e-kerékpárok hazai piaca

Szemléletváltáson megy keresztül a társadalom, elkezdett a kerékpárra úgy tekinteni, mint egy élhetőbb és fenntarthatóbb világ eszközére. Ez is nagyban hozzájárul a folyamatosan magas kereslethez

- jelentette ki Sipiczki Róbertet, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke korábban.

2019-ben 5-6 ezer elektromos rásegítésű kerékpárt adtak el hazánkban, 2020-ban több mint 10 ezret, 2021-ben pedig 23 ezret. Ennél is sokkal látványosabban bővült a piaca Németországban, ahol hét év alatt az eladott elektromos rásegítésű kerékpárok száma 4 ezerről 2 millióra nőtt.

Több problémával szembesült tavaly a szektor

Azonban jónéhány európai - elsősorban összeszerelést végző - kerékpárgyártó küzdött gondokkal tavaly. Alumínium- és acélhiány lépett fel a nemzetközi piacokon (részben az ukrajnai háború következtében), ami nehéz helyzetbe hozta a szektort. Emellett más, Távol-Keletről érkező alkatrészekhez is nehezen lehetett hozzájutni.

20-30 százalékot nőttek az alapanyagárak csak 2022 első negyedévében, amiért a forint gyenge árfolyama is okolható, de stabil valutaárfolyam mellett is 15-18 százalékos lett volna a drágulás.

Az ipar teljes konszolidációjára azonban még várni kell, az európai konszenzus szerint az csak 2024-re prognosztizálható

- tájékoztatott Sipiczki Róbert.

Ne hagyd ki!