útlevelek
Fotó: Shutterstock

Járvány, infláció? Nem számít, kitört az utazási láz

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, Európában az infláció ellenére is egyre többet utazunk. Az állítást most újabb vizsgálat támasztotta alá: UNWTO World Tourism Barometer szerint ugyanis az ágazat ugyanis 2023 év elejére elérte a 2019-ben regisztrált nemzetközi érkezések 80 százalékát.


A 2023 első három hónapjában regisztrált nemzetközi utazók száma több mint kétszeresére nőtt a 2022 azonos időszakában regisztráltakhoz képest, így az utazó turisták száma 235 millióra emelkedett.

A jelentésből kiderül továbbá, hogy Európa dél-mediterrán területe ebben az időszakban elérte a járvány előtti szintet, de Észak- és Nyugat-Európa is megközelítette azt – bár át még nem törte.

Ez is érdekelhet! 4 tipp, hogy extraköltségek nélkül ússzuk meg a nyaralást

N\u00e1poly

Nápoly, Olaszország

Fotó: Shutterstock

Ébernek kell maradnunk a geopolitikai bizonytalanságtól kezdve a munkaerőhiányon át a megélhetési válság turizmusra gyakorolt lehetséges hatásáig terjedő kihívások miatt

– mondta Zurab Pololikashvili, az UNWTO főtitkára, aki azt is hozzátette, hogy biztosítanunk kell, hogy a turizmus visszatérése teljesítse az éghajlati vészhelyzet megoldására vállalt részét.

A nemzetközi látogatói költések 64 százalékkal megközelítették a járvány előtti szintet – a helyreállítási arány Európában volt a legmagasabb: a kontinensen mintegy 520 milliárd eurónyi pénzköltést regisztráltak, ami a 2019-es szint 87 százalékát jelenti.

A többi régiót tekintve a nemzetközi turisztikai költések eltérőek voltak: Afrikában a pandémia előtti szint 75 százalékát, a Közel-Keleten 70 százalékot, Dél- és Észak-Amerikában pedig további 68 százalékot értek el. Ázsia van a legnehezebb helyzetben, ahol a járvány előtti turisztikai kiadásoknak csupán 28 százaléka térült meg 2022-ben.

Figyelmedbe ajánljuk! Európa legjobb reptereivel került egy kategóriába a budapesti

Forrás: Schengenvisainfo

Ne hagyd ki!