A fiatal Mozart sikereiről és az utolsó Habsburg császár lemondásáról is beszámolt
Fotó: Shutterstock

320 évig állta a sarat a világ egyik legrégebbi napilapja

Többé nem vehetik kézbe a világ talán legrégebbi napilapját az olvasói, ugyanis nyomtatott formában megszüntetik. A lap például a fiatal Mozart sikereiről is beszámolt annak idején. A megszűnést az osztrák médiatörvény változásával indokolja a kiadó.


Nyomtatott formában megszűnik a világ talán legöregebb napilapja

Az osztrák Wiener Zeitung azt állítja, a világ legidősebb napilapja. 1703 óta jelenik meg, és a 320 éves története során például a fiatal Mozart sikereiről és az utolsó Habsburg császár lemondásáról is beszámolt. Azonban a szerkesztői és az olvasói tiltakozása ellenére hamarosan megszűnik nyomtatott formában a napi kiadása – írja a dw.com.

A Wiener Zeitung 1857 óta az osztrák kormány tulajdonában van és hivatalos közlönyként működik, valamint kormányzati álláshirdetéseket is közöl. A bevételei leginkább a hirdetésekből származnak. Viszont az új osztrák médiatörvény inkább a digitális sajtót pártolja a nyomtatott helyett.

Azonban a Napi megjegyzi, a tervek szerint a lap továbbra is nyomtatottan fogja kiadni a havi példányát, valamint online formában is fennmarad.

Gondok a papírágazatban

Ha a nyomdaiparnál járunk: Magyarországon igen nehéz helyzetben van a hagyományos papírágazat. A drágulás a szektort sem kerülte el, ami miatt 60-150 százalékos áremelkedést mutattak a különböző papírtípusok nagyjából az elmúlt másfél évben.

Az iparágak minden szereplőjét, valamint a végfelhasználókat is egyaránt kellemetlenül érintik az emelkedő papírárak. A nyomdák kénytelenek megrendelőikre hárítani az áremelkedést, miközben a normál működés fenntartása magasabb működőtőkét igényel, mivel a korábbiakhoz hasonló készletek finanszírozása több pénzeszközt köt le. Ez egyes esetekben akár likviditási problémákhoz is vezethet

- nyilatkozta Orgován Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség elnöke néhány hete.

Papírra mindig szükség lesz

Hozzátette, az utóbbi években jelentős fejlődésen ment keresztül a nyomdaipar, ami leginkább a csomagolóanyag-gyártás fellendülésének köszönhető: egyre igényesebben csomagolnak egyre kisebb porciókban. Emiatt diverzifikálódnak a nyomdák is, sokan nyitnak a csomagolóanyag-gyártás felé.

Meggyőződésünk, hogy papírra mindig szükség lesz, hiszen ez az egyik leginkább környezetbarát alapanyag. Könnyű visszaforgatni, mindezt akár hat-nyolc alkalommal is meg lehet tenni. A papír visszaforgatási aránya a legjobb, Nyugat-Európában elérni a 80 százalékot. A természetbe jutva lebomlik, nem terheli a környezetet. Ez kevés más alapanyagokról mondható el. Van jövője a papírnak, de fontos, hogy Magyarországon is növelni tudjuk a visszaforgatás arányát. Ezen a téren magasabb fokú tudatosságra van szükség a társadalom részéről

- mondta az elnök.


Ne hagyd ki!