Az ősi Olümpia világörökségi helyszínének oszlopai az Olimpiai Stadion közelében
A görög kormány felkérte a Microsoftot, hogy a technológia segítségével „támassza fel" a világörökség részét képző romvárost. A megállapodásnak köszönhetően a látogatók hamarosan régi pompájában csodálhatják meg Olümpiát a digitális térben.


Modern ókor

A Microsoft szakemberei először mesterséges intelligencia alapú szoftverekkel fogják feltérképezni az ókori olimpiai játékok helyszínét, ami után virtuális (VR) és kiterjesztett (AR) valóságra épülő eszközökkel felépítik Olümpia eredeti változatát a vállalat digitális birodalmában. Az érdeklődők egy AR alkalmazás segítségével otthonuk kényelméből is megtekinthetik a végeredményt, az igazi, mondhatni autentikus élményért viszont érdemes ellátogatni Görögországba. A helyszínt ugyanis a Microsoft kiterjesztett valóságú okosszemüvegével, a HoloLens-el lehet bejárni, amely fejlett érzékelőivel és optikai technológiájával hologramként jeleníti meg a város 2000 évvel ezelőtti képét.

A tech cég 27 műemléket fog digitalizálni, egyebek között az Olimpiai Stadiont, Zeusz és Héra templomát, valamint a neves szobrász, Pheidiasz műhelyét.

Végtelen történelem

A „Mesterséges intelligencia a kulturális örökségért" kezdeményezésben a Microsoft nemrég társult a történelmi helyszínek 3D-s digitalizálására specializálódott Iconem technológiai vállalattal. A folyamat nagyjából úgy néz ki, hogy földi kamerák és drónok segítségével több százezer képet készítenek a helyszínről, amelyek alapján a Microsoft mesterséges intelligenciája megalkotja a helyszín eredeti modelljét.

Ennek a technológiának a kulturális lehetőségei végtelenek. A történelemben először az érdeklődők a világ minden pontjáról ellátogathatnak digitálisan a demokrácia szülőhelyére, Olümpia ősi helyszínére, és első kézből tapasztalhatják meg a történelmet

-– mondta Kyriakos Mitsotakisz, a görög miniszterelnök.

A közelmúltban a brit kormány is elindított egy Rural Connected Communities nevű projektet, amelyben 10 millió angol fonttal, átszámítva nagyjából 4,24 milliárd forinttal támogatja a Nottinghamshire-i önkormányzatot, hogy igazi turistaparadicsommá varázsolja a Sherwood-i erdőt. Ha minden a tervek szerint halad, akkor Sherwood lesz a világ első erdeje, ahol teljes 5G lefedettségre számíthatnak a látogatók. A hálózati elérés fontos részét képezi a projektnek, ugyanis a turisták 5G-alapú, kiterjesztett valóságra épülő headseteket bérelhetnek, amelyeknek köszönhetően interaktív Robin Hood élménnyel gazdagodhatnak. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a szemüveg egy komplett filmet fog elénk vetíteni az erdő sajátosságait kihasználva, ahol holografikusan fognak megjelenni az „An Arrow In Time" nevű alkotás szereplői. A projektről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Ne hagyd ki!