Üres sörösüvegek Oroszországban, miután kivonult két nagy sörgyártó
Fotó: Shutterstock

Ennyi pénzt buknak a sörgyártók az orosz piacon

Nem meglepő, hogy a sörgyártók addig húzzák Oroszország szankcionálást, ameddig csak lehet, hiszen meglehetősen gyümölcsöző piacról van szó. Az ukrajnai háború eszkalációját azonban már nem lehet figyelmen kívül hagyni, ezért a Carlsberg és a Heineken úgy döntött, felfüggeszti oroszországi üzleti tevékenységét. Nézzük, mennyi pénztől esik el a két gyártó!


A legkiszolgáltatottabb

A dán székhelyű Carlsberg finoman fogalmazva igen nehéz helyzetben van, ugyanis Oroszország az egyik legfontosabb és legnagyobb piaca. A sörgyár a háború kitörése után elindította orosz üzleti tevékenységének stratégiai felülvizsgálatát, de az országban található nyolc sörfőzdéje zavartalanul folytathatta működését. Ez utóbbi hamarosan megváltozik.

Meghoztuk azt a nehéz és azonnali hatályú döntést, hogy megszabadulunk oroszországi üzleteinktől, úgy gondoljuk, jelen körülmények között ez a helyes lépés. Amint lebonyolítottuk a szükséges műveleteket, minden jelenlétünk megszűnik Oroszországban

-jelentette be a Carlsberg.

A vállalat tájékoztatása szerint a kilépés „jelentős, nem pénzbeli értékvesztést” von maga után.

A Carlsberg 2021 végén 19,2 milliárd dán korona (960 milliárd forint) értékű befektetett eszközzel rendelkezett Oroszországban, ami a mérlegfőösszeg mintegy 15%-át, illetve a teljes saját tőkéjének 44%-át teszi ki – derült ki éves jelentéséből.

Heineken, hely egy új tulajdonosnak

A holland Heineken sem kapkodta el a dolgokat, egészen március 28-ig kellett várni az alábbi bejelentésre:

Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Heineken oroszországi tevékenysége jelen körülmények között nem fenntartható és nem életképes. Ennek eredményeként úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk Oroszországot.

A bejelentés előtt a gyártó közölte, hogy felülvizsgálja oroszországi tevékenységét és ideiglenesen leállítja sörének gyártását és értékesítését az országban. A vállalat most vevőt keres oroszországi üzletágára.

A Heineken tájékoztatása szerint a jelenlegi, csökkentett üzemmódban folytatja működését egészen addig, amíg nem talál új tulajdonost. A vállalat így akarja biztosítani alkalmazottjai jólétét és biztonságát, illetve minimalizálni az államosítás kockázatát.

Minden körülmények között garantáljuk, hogy 2022 végéig biztosítjuk mind az 1800 alkalmazottunk fizetését, és mindent megteszünk jövőbeli munkahelyük megvédése érdekében

-olvasható a cég közleményében.

A Heineken a tulajdonjog átruházásából nem fog profitálni, összesen körülbelül 400 millió euró értékvesztésre és egyéb, nem pénzbeli rendkívüli költségekre számít.

Gyűlnek a fellegek

A sörmárka aggodalma megalapozott, orosz tisztviselők nemrégiben azzal fenyegetőztek, hogy lefoglalják az országot elhagyó nyugati cégek vagyonát, és államosítják a hátrahagyott külföldi üzleti egységeket. A Kreml tovább figyelmeztetett, hogy letartóztatja azokat a (cég)vezetőket, akik kritizálják Putyin kormányát.

Ne hagyd ki!