Természetes vírusölőként is szolgálnak
Fotó: Shutterstock

5, itthon is elérhető növény az immunrendszer erősítésére

A téli hónapokban különösen nagy szüksége lehet a szervezetnek olyan zöldségek és gyógynövények fogyasztására, melyek természetes vírusölőként szolgálnak, és erősíthetik az immunrendszert. Sorolunk öt növényt, amelyek megfelelhetnek erre a célra.


Öt növény az immunrendszer erősítéséhez

Annak érdekében, hogy a szervezet télen is hatékonyan vegye fel a harcot a betegségek ellen, ajánlott különösen nagy figyelmet fordítani a vitaminok pótlására. Sorolunk öt gyógynövényt, melyekből kiváló vírusölő, antioxidánsokban gazdag gyógytea készíthető, így a hűvösebb hónapokban is segíthetnek a megbetegedések elleni küzdelemben.

Fokhagyma és vöröshagyma: A fokhagyma hatékony például a HPV okozta szemölcsök, a vírusos tüdőgyulladás, valamint a megfázást okozó rhinovírus ellen is. A vöröshagymában található allicin vegyület pedig antimikrobiális hatású anyag, így a fokhagymáéhoz hasonló hatásai lehetnek a fogyasztásának.

Citromfű: Teaként vagy fűszerként is kifejtheti kedvező hatásait. Megnyugtatja a szervezetet, valamint vírusellenes tulajdonságokkal rendelkező illóolajoknak és növényi vegyületek forrása is.

Gyömbér: Nagy koncentrációban tartalmaz olyan vegyületeket, amelyek hatékonyan vehetik fel a harcot a vírusos megbetegedésekkel szemben. Hatásosak lehetnek például az RSV, valamint a macska calicivírus (FCV) ellen is. Emellett tartalmaz singerolokat és zigneront, amelyek gátolják a vírusok szaporodását.

Édeskömény: Antioxidánsokban gazdag, hiszen bővelkedik például flavonoidokban és polifenolokban. Ezek segíthetnek az olyan szabadgyökök elleni védekezésben, amelyek akár gyulladásokat vagy sejtkárosodásokat is előidézhetnek a szervezetben. A benne található transz-anetol pedig felveheti a harcot a herpeszvírusokkal szemben.

Zsálya: A leveleiben és a szárában található diterpenoidnak erősek a vírusellenes tulajdonságai - írja az Agroinform.

Kiváló immunerősítő a házi savanyúkáposzta is

Egyébként a szakemberek szerint télen igen nagy mennyiségben ajánlott savanyú káposztát fogyasztani, hiszen segíthet több egészségügyi probléma megelőzésében is. Mi is sorolunk néhány nyomós érvet a fogyasztása mellett:

  • Vitaminok (A, C, B,) és ásványi anyagok (kalcium, kálium, magnézium, foszfor, vas, folsav, nátrium) gazdag forrása.
  • A káposzta erjedésével a szervezetnek kedvező szerves savak és probiotikumok jönnek létre.
  • Segítheti az emésztést, hiszen támogatja a vitaminok felszívódását.
  • A jótékony baktériumai akár betegségektől is megvédhetnek.
  • Fogyási célok eléréséhez is hozzájárulhat, hiszen segíti az emésztést, kalóriaszegény, de rostokban gazdag, így teltségérzetet okoz.
  • Az olyan ételek fogyasztásától, amelyek jótékonyan hatnak az egészségre, pozitívabbá válik az ember, és jobban kezeli a stresszes helyzeteket.
  • Antioxidánsai megelőzhetik a DNS bizonyos károsodásait, például megállíthatnak egyes mutációkat és blokkolhatják a túlzott sejtnövekedést.
  • Javíthatja a szívműködést és erősítheti a csontokat, hiszen a benne lévő K2-vitamin segíthet csökkenteni a koleszterinszintet, valamint a kalcium felszívódását, illetve hozzájárulhat a vérnyomás megfelelő szintre állításához.

Azonban házi savanyú káposztával jobban járhat az ember, mint a boltival. Ennek oka, hogy amíg az utóbbit jellemzően ecettel vagy citromsavval savanyítják, valamint bórkénnel és tartósítószerrel kezelik, az előbbi többnyire természetes erjedéssel készül. Az így létrejövő tejsavnak fertőtlenítő hatása van, tehát gátolja a romlást okozó gombák és baktériumok elszaporodását, és számos kedvező élettani hatást biztosít a savanyúságnak.

Ne hagyd ki!