Igazi szupernövény a kertekben, de a legtöbben mégsem hasznosítják
Fotó: Shutterstock

Gyógyhatású csodanövényt rejt sok hazai kiskert

Igen elterjedt növény Magyarországon is a kövirózsa. Viszont a legtöbben dísznek tartják, nem a gyógyhatásai miatt termesztik. Pedig rendkívül sok, az egészségnek kedvező tulajdonsággal rendelkeznek a növény készítményei.


Strapabíró és gyógyhatású növény a kövirózsa

A kövirózsák (Sempervivum, Jovibarba nemzetségek fajai) magashegységi sziklás területekről származnak, ahol extrém körülmények között is megélnek.

Magyarországon is igen elterjedt növények. Leginkább dísznek tartják őket, gyógyhatásaik miatt kevesen termesztik. Pedig igen gazdagok például flavonoidokban, szabad aminosavakban, fenolkarbonsavban és C-vitaminban. A nedvük gyulladáscsökkentő, lázcsillapító, külsőleg fájdalomcsillapító, valamint baktérium és vírusölő.

A kövirózsát a hűtő és összehúzó hatása miatt leginkább külső használatra javasolják, például gyulladt kelésekre, orbáncra, rovarcsípésre, horzsolásra, vágásra és égésre. A présnedvét a népi gyógyászat jellemzően középfülgyulladások kezelésére használja.

A kozmetikai ipar elsősorban gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásai miatt alkalmazza, egyebek mellett bőrregeneráló készítményekhez, napozás utáni testápolókhoz, de előfordul masszírozókrémekben és bőrnyugtatókban is.

A levelei leforrázva, teaként torokgyulladásra, hörghurutra, sebesedett száj és afta gyógyítására is alkalmasak lehetnek.

A Magyar Mezőgazdaság megjegyzi, monokarpikus növényként a kövirózsák hosszú évekig növekedhetnek, de virágzásuk után elpusztulnak. Azonban sarjakon keresztül könnyen és gyorsan szaporodnak, így a növények folyamatosan pótolják magukat.

Áprilisban gyűjthető gyógynövények

Egyébként áprilisban is számos olyan gyógynövény található a hazai erdőkben és mezőkön, amely segíthet különböző egészségügyi problémák enyhítésében, és a tavaszi időszakhoz való adaptálódásban. Dr. Pottyondy Ákos, környezet- és tájgazdálkodási agrármérnök szerint érdemes kihasználni ezt a kínálatot. Soroljuk a legfontosabb növényeket a szakértő ajánlása alapján:

  • Kökény: A virágokból készült forrázat vízhajtóként és húgyúti betegségek kezelésére használható. Emellett enyhe hashajtó hatású.
  • Galagonya: Szív- és keringési rendszerre jótékony hatású. Tágítja a koszorúereket, csökkentheti a magas vérnyomást.
  • Orgona: A virágai ehetők, szörp vagy lekvár készíthető belőlük. A levelei immunerősítők, a kérge lázcsillapító. A virágjából készült kivonat reumás panaszokra használható.
  • Bodza: Szintén a virágából készült szörp és tea izzasztó, lázcsillapító, valamint fertőtlenítő hatású.
  • Gyermekláncfű (pitypang): Levelei vitaminokban és ásványi anyagokban gazdagok, salátákba tehetők. Virágából emésztést javító tea készíthető.
  • Kakukkfű: Baktérium- és gombaölő hatású. Teaként, alkoholos kivonatként vagy illóolajként is használható, valamint fűszerként is népszerű.

Ne hagyd ki!