Okozhat a tejhez és a cukorhoz hasonló termékhiányt a burgonya hatósági ára?
Fotó: Shutterstock

Előfordulhat hiány a boltokban az árstopos burgonyából?

Hatósági árat kapott az étkezési burgonya. A hazai burgonyatermés korábban a magyarországi igények felét fedezte. A burgonyaimportot pedig hátráltathatja a magyar árstop. A Burgonyaszövetség elmondta, emiatt tarthatunk-e burgonyahiánytól az üzletekben.


Hatósági áras lett a burgonya

A kormány kiterjesztette az árstopot a burgonyára (és a friss tojásra). A krumpli árszintjét a szeptember 30-adikai szinten fagyasztotta be, de a piacokra nem vonatkozik a szabályozás. A Magyar Közlöny legfrissebb, 183. száma szerint az étkezési burgonyánál egyedül az újburgonya nem kapott ársapkát.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a burgonya termőterülete és termésmennyisége csökkenő tendenciát mutat Magyarországon. 2021-ben 11 százalékkal kevesebb krumpli termett, mint egy évvel korábban. Idén 6,4 ezer hektárról mintegy 140 ezer tonnát takarítottak be a termelők október 18-ig. A hazai burgonyatermesztés tavaly nagyjából a felét fedezte a hazai fogyasztásnak, viszont most visszaesett a termés volumene.

Burgonyahiány fenyeget?

Az Országos Burgonya Szövetség és Termék Tanácsot (OBTT), elmondta az Agrárszektornak, hogy idén 22,5 tonna/hektár lehetett a krumpli termésátlaga, ami nagyon kevés, hiszen a korábbi években 40 tonna körül alakult a hektáronkénti hozam. A hazai burgonyakészletnek 2022 őszétől 2023 júniusáig ki kellene tartania - ekkor érkezik az új szezon korai burgonyája -, viszont a számítások szerint a magyar burgonya december végéig, január elejéig lehet elég.

A megugrott energiaárak miatt sok burgonyatermelő gyorsan túladna az áruján, mivel a betárolás költsége nagyon megemelkedett az elmúlt időszakban. Ez egyúttal azt jelentheti, hogy év végére akár el is tűnhetnek a kínálatból a hazai krumpli.

Pótolhatja az importburgonya a kiesést?

Burgonyából Magyarország eddig is jelentős importra szorult, főleg Hollandiából, Németországból, Franciaországból és Írországból. Azonban az idei extrém időjárás miatt egész Európában csökkent a burgonyatermés és hiány van krumpliból.

Az OBTT feltette a kérdést, hogy mi történik akkor, ha januártól csak import burgonyát lehet csomagolni itthon, de az átadási ára megközelíti vagy meghaladja az ársapkás árszintet? Ebben az esetben a kereskedőknek veszteséges lenne burgonyával foglalkozni, ezért csak a kötelező minimum készleteket tartanák raktáron. Ennek a hatásait már láttuk egyéb árstopos élelmiszereknél, például a tejnél és a cukornál.

Ne hagyd ki!