Igen keresettek lettek az idénymunkás diákok a hazai mezőgazdaságban
Fotó: Shutterstock

Iskolapadból a földekre, ennyit kereshet egy diákmunkás

Ha a diákok munkát keresnek a nyári szünidőre, egyik lehetőségük, hogy idénymunkát vállalnak a hazai mezőgazdaságban. Manapság különösen keresettek a diákmunkások az agráriumban, hiszen jelentős munkaerőhiánnyal küzd a szektor. Mutatjuk, milyen bérekre számíthatnak idén nyáron a fiatalok!


Keresi az idénymunkás diákokat a magyar mezőgazdaság

Jelentős munkaerőhiánnyal küzd a magyarországi mezőgazdaság. Az Agrárszektor szerint ennek az okai között szerepel például a más nemzetgazdasági ágakhoz képest jellemzően alacsony jövedelemszint, valamint az, hogy a munka az agráriumban általában fizikailag megterhelőbb, igaz, vannak kivételek.

Azért, hogy enyhítsék a gazdálkodók a munkaerőhiányt, diákmunkásokat is próbálnak becsalogatni a szektorba. Például a Profession.hu-n a hét elején lehetett talált álláshirdetést legalább 15 éves diákoknak kukorica címerezésre bruttó 1500-2000 forintért óránként, 8-9 órás munkanapokkal. Mellettük a Meló-Diák egyebek mellett bruttó 1500 forintos órabérért napraforgóföldekre keresett fiatalokat, de a Fürgediák oldalán is akadtak hasonló hirdetések mezőgazdasági munkákra. Egyes internetes álláshirdetések pedig bónuszokat, valamint extra szolgáltatásokat is kínáltak, például ingyenes utaztatást a munkavégzés helyére.

Így pályázhatsz a nyári diákmunkát segítő támogatásra

Egyébként 10 éve hirdeti meg a kormány a Nyári diákmunka programot, amelyre idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak. A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint a programba 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok, és a mezőgazdaságban, turizmusban vagy vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. A sikeresen pályázók legfeljebb 2 hónap időtartamra, napi 6 órányi munkavégzéshez kapcsolódó munkabért kaphatnak.

A támogatás megállapításakor havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 222 300 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 174 000 forint, amelyek összege rövidebb munkaidejű foglalkoztatásnál arányosan csökken. A diákok 2023. június 15-től - a program indulásával egy időben - regisztrálhatnak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál, a támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2023. július 1-ével állhatnak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a Foglalkoztatási portálon olvashatók.

A kormány a program tíz éve alatt eddig több mint 267 ezer tanuló, hallgató foglalkoztatását támogatta, mintegy 27 milliárd forinttal. A kormány döntésének köszönhetően a 25 év alattiak zsebében, tekintettel az szja-mentességükre, több pénz maradhat, amely elérheti a 142-181 ezer forintot - olvasható a minisztérium közleményében.

Ne hagyd ki!