Drasztikusan növekedtek a gabonanövények árai egyetlen év alatt
Fotó: Shutterstock

Ezért vannak most gondban az állattartók

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legújabb piaci jelentésében világosan látszik, hogy mennyivel drágultak a közelmúltban az állattartásban felhasznált takarmánynövények. Egyebek között a takarmánybúza költsége 67 százalékkal, a takarmánykukorica árszintje pedig 48 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.


Elszálltak az árak egyetlen év alatt Magyarországon

Március második hetében az étkezési búza termelői ára 111,5 ezer forint/tonna volt Magyarországon, ami 56 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában az AKI PÁIR legfrissebb, áfa és szállítási költség nélküli adatai szerint. A takarmánybúzáért 67 százalékkal kértek többet, mint egy évvel korábban, így 106,9 ezer forintért lehetett megvásárolni a tonnáját.

A takarmánykukorica majdnem másfélszeresére drágult a vizsgált időszakban, hiszen 103,7 ezer forint/tonna áron alakult (48 százalékos emelkedés egy év alatt) a hónap első felében.

A szójabab termelői ára átlagosan 246,1 ezer forint/tonna volt március első két hetében hazánkban, ami 40 százalékos árnövekedést jelent egyetlen év alatt. Az extrudált szóját pedig 216,5 ezer forintos áron kínálták tonnánként, áfa és szállítási költség nélkül ugyanekkor.

A repcemag ára 256,1 ezer forint/tonna árszinten alakult a vizsgált időszakban, ami 70 százlékos növekedést az előző év azonos időszakához képest.

Az ipari napraforgómag termelői ára az egy évvel korábbinál 88 százalékkal volt magasabb, tonnánként átlagosan 314 ezer forint. A magas olajsavtartalmú napraforgómag 315,1 ezer forint/tonna árszinten alakult, ami 72 százalékos növekedés egyetlen év alatt. A nagy olajtartalmú napraforgómagot pedig 313,8 ezer forint/tonnás áron (ez plusz 95 százalék növekedés a vizsgált időszakban) vásárolták.

Nagyon keresett a búza a világpiacon

Az orosz-ukrán konfliktus miatt február 4. és március 14. között a búza ára a nemzetközi piacokon 87–135 dollárral ment feljebb tonnánként. Legnagyobb mértékben Franciaországban és Németországban emelkedtek az árak, átlagosan 445 dollárért kötöttek szerződést az áprilisi és a májusi szállítmányokra. Utánuk Románia és Bulgária, valamint az USA következett a sorban, főleg a kieső fekete-tengeri export miatt.

Ismét rekordokat dönt a kukorica ára

A globális kukoricapiacnak is jelentős szereplője Ukrajna. Részben a háború következményeként a termény világpiaci ára rekordokat ért el február 3. és március 10. között. Franciaországban a kukorica azonnali kiviteli ára 445 dollár/tonna volt március 10-én. Bulgáriában és Romániában 121 dollárral került több, így 410-415 dollárt kértek érte azonnali kivitelre. Ukrajnában 92 dollárral volt magasabb (376 dollár/tonna) a májusi kikötői ár. A kukorica ára az USA-ban 360 (+80 dollár) volt március 10-én. Brazíliában a májusi szállítású terménnyel 378 dolláros áron kereskedtek. Az argentin kukorica májusi exportára pedig 90 dollárral 353 dollárra emelkedett a vizsgált időszakban.

Ne hagyd ki!