Nyugat-Magyarországon bíztatóbb képet mutat a növénytermesztés
Fotó: Shutterstock

A nyugat-magyarországi termésben bízik az agrárium

Az aszály a hétvégén többfelé mérséklődött, de jellemzően csak kis mértékben, és azóta ismét száradnak a talajok. A szántóföldi növények mellett ez különösen rosszul érint számos keleti kaszálót és legelőt is. A napraforgó viszont valamivel jobb állapotban van, mint a kukorica.


Így áll a szántóföldi növénytermesztés hazánkban

A napraforgó és a kukorica is a szemfejlődés időszakában jár. Ideális esetben júliusban különösen sok, 100 mm-t elérő csapadékra lenne szüksége ezeknek a növényeknek. Az idén ennek a legcsapadékosabb, nyugati országrészben is alig felét kapták meg kapás növényeink, az ország nagy részén azonban ennek csupán 5-20 százaléka hullott – írja a met.hu.

Az állapot így nagyon vegyes képet mutat: nyugaton, délnyugaton, ahol a talajban még van némi nedvesség, szépen fejlett táblákat látni. Keleten azonban az öntözés nélkül termesztett növények megrekedtek a fejlődésben, az állományok siralmas képet mutatnak az aszály miatt. Alig-alig látni zöld kukorica állományt csövekkel. Jellemzőek a fejlődésben elmaradt, alacsony, alulról elszáradt, felsült, cső nélküli táblák furulyázó levelekkel, ezekből termés már akkor sem lesz, ha ezután bőséges csapadékot kapnának. Az Alföldön sokfelé a menthetetlen táblákat már le is silózták. A napraforgó állapota nem ennyire kiábrándító, legalább kis tányérokat mindenhol látni. Keleten a kaszálók, legelők is teljesen kiszáradtak, kiégtek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek dinamikusan növekednek, jelenleg többnyire 1030 és 1150 foknap között alakulnak. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek jellemzőem 40-70 foknappal haladják meg a sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 30-100 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál körülbelül egy héttel korábban, és az ilyenkor szokásosnál is néhány nappal hamarabb következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidülnek a fázisok a kényszerérés miatt.

Alig enyhült az aszály

A hétvégén egy markáns légörvény szállított hazánk fölé elegendő nedvességet sokfelé kialakuló esők, záporok, zivatarok számára. A csapadék zöme szombaton érkezett, de északkeleten még vasárnap is többfelé esett. Kisebb körzetekben felhőszakadás is előfordult, a Duna-Tisza közének déli kétharmada azonban teljesen kimaradt az esőből, míg Nógrád megye alaposan megázott. Így az elmúlt öt nap csapadékösszege elég tág határok között változott. A Kiskunság területén szinte semmi nem esett, és a Dunántúl keleti felén valamint foltokban az Alföld északi és keleti tájain is 10 mm alatt alakult a lehullott csapadék mennyisége. Ugyanakkor északnyugaton, az Északi-középhegység térségében sokfelé és nagyobb területen a Tiszántúlon is 20 mm-nél is több esett.

Az országban többfelé a hétvégén lehullott eső adta a júliusi csapadékösszeg zömét, ami sajnos országszerte 80 mm alatt alakult, nagy területen a 20 mm-t, a Kiskunságban az 5 mm-t sem érte el, és az ország túlnyomó részén jelentősen alatta maradt a sokéves átlagnak. A hétvégén a talajok felszín közeli része többfelé átnedvesedett, ahol azonban 20 mm-nél kevesebb esett, csak a felső néhány centiméterre jutott a nedvességből. A 20 centiméternél mélyebb talajrétegek már csak kevés helyen nedvesedtek át, ehhez 40-60 mm eső kellett.

A hét eleje óta ismét száradni kezdtek a talajok, és a felső egy méteres talajréteg csaknem országszerte kritikusan száraz, a növények számára hasznosítható nedvességnek kevesebb, mint 40 százalékát tartalmazza. Az aszály ugyan többfelé mérséklődött, de ez csak kis mértékűnek és egyelőre átmenetinek bizonyult, hazánk területének bő kétharmad részén most is súlyos vagy nagyfokú aszály tapasztalható.

A hőmérséklet jelentősen visszaesett a hétvégén, vasárnap a keleti országrészben 25 fok alatti maximumok voltak jellemzőek. Hétfőn már melegedés kezdődött, és visszatért a kánikula 30 fok fölötti csúcsértékekkel. A hajnalok a hét első napjaiban azonban még felfrissülést hoztak 13-18 fok közé hűlt a levegő, a hétfő hajnal sokfelé ennél is hűvösebb volt.


Ne hagyd ki!