Zöldséget és gyümölcsöt egyaránt mintegy 80 ezer hektáron termesztenek Magyarországon, de csökkenő területeken – derül ki egy ritka őszinte ágazati összefoglalóból.
Nagy a szórás
A hazai gyümölcstermő terület az utóbbi évtizedben 80 ezer hektár körül stagnál. Míg a termésmennyiség az évi 600–700 ezer tonnás középérték körül nagy kilengéseket mutatva félmillió és 1,2 millió tonna között szóródik. Kritikusnak tekinthető a mennyiségek nagyon hektikus változása. A jelentős terméskiesések okai döntően az időjárási károk, amelyek ellen nagyobbrészt védtelenek vagyunk – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Fruitveb közös, ágazati bulletinjéből.
A legrosszabb években az 500 ezer tonnát is alig haladta meg a gyümölcstermés (ilyenkor a beállt piacainkat sem tudjuk kiszolgálni, piacokat veszítünk), míg a „legjobb” években egymillió tonna fölött alakult (ilyen években a termés körülbelül húsz százaléka eladhatatlan, mert nincs rá beállt piacunk). Gyenge vagy alacsony a termésbiztonság, ami jelentős akadálya az új piacok építésének, a meglévők megtartásának. Termelési potenciálunk az elmúlt évtizedben folyamatosan romlott az ültetvények elöregedése, és nem kielégítő megújulása miatt.
Stagnált az utóbbi évtizedben a hazai szabadföldi zöldségtermő terület, mégpedig 80 ezer hektár körül. Bár némi hullámzás akadt: 2015–2020 között növekedésnek indult, majd 2020 után újra visszaesés következett be. A szabadföldi termőterületek az utóbbi évtizedben stabilak, a hajtatott termesztés viszont felére zsugorodott. A szabadföldi zöldség 1,3–1,5 millió tonna termést produkált az utóbbi években, a hajtatott kultúrák pedig 350 ezer tonna körüli mennyiséget produkálnakZuhanás, zsugorodás
Termelési volumenét tekintve a hazai gyümölcstermesztés az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan zuhan. Gyakorlatilag megszűnt a következők termesztése: málna, szeder, fekete ribiszke és köszméte. Továbbá 50%-ot meghaladó visszaesést szenvedett el az alma, körte és őszibarack is.
Növekedés mindössze ezeknél tapasztalható: dió, bodza, szamóca, cseresznye és kajszi. Előbbi kettő a relatíve extenzív jellege, alacsony tőke- és munkaerő-igénye miatt (amivel sokan használják helytelenül pusztán a támogatások „leszívására”), utóbbi három pedig jó piaci pozícióinak és jövedelmezőségének köszönheti az előrelépést. A többi gyümölcsfaj termelési volumene stagnál vagy enyhén csökkent.
Termelési színvonalunk az elmúlt két évtizedben érdemben nem változott, ami komoly hatékonysági problémákat vet fel. A hazai ültetvények 70–75%-a öntözetlen, hatékony fagyvédelemről ezer hektáron, jégvédelemről csupán 4–5 ezer hektáron beszélhetünk. A hazai 80 ezer hektáros ültetvényfelület 40–50%-a korszerűtlen, versenyképtelen, 25–30%-a jelenleg nem eléggé hatékony, de fejleszthető – csak a maradék számít professzionális, versenyképes felületnek.
Kedvezőbb színvonal
A hazai zöldségtermesztés szintén jelentős területi és mennyiségi visszaesést szenvedett el az EU-csatlakozás óta, bár az utóbbi néhány évben újra javulnak az ágazati mutatók. Stagnálni vagy növekedni csak a kisebb szakágazatok (spárga, cékla, ipari paradicsom) vagy a kevésbé tőke- és munkaerő-igényes ágazatok (csemegekukorica, zöldborsó, zöldbab) voltak képesek.
Sajnos a tőke-, munkaerő- és tudásintenzív szabadföldi és hajtatott kultúrák területe 30–60%-kal esett vissza. A szakágazatok többsége pedig néhány száz vagy egy-két ezer hektáros szektorrá zsugorodott.
Bár a zöldségágazat relatív termelési színvonala jóval kedvezőbb, mint a gyümölcstermesztésé, a külföldi versenytársak színvonalához viszonyítva még mindig van lemaradásunk. A három fő termelési erőforrásból (szaktudás, tőke, munkaerő) egyik sem áll kielégítő mértékben rendelkezésre, ezért a tőke-, munkaerő- és szaktudás-igényes kultúrák nem tudnak fejlődni. Ráadásul a klimatikus viszonyok is a számunkra kedvezőtlen irányba fordultak, amit bizonyos kultúrák nem vagy kifejezetten nehezen viselnek el.
