Alapjaiban változtathatja meg a magyar sörök receptjét egy somogyi falu
Fotó: Shutterstock

Magyar sörben magyar komló

A „magyar komló fővárosává” vált egy Somogy megyei pár száz lelkes falu az utóbbi években. A település komlóültetvénye az egyik vezető magyarországi sörgyárat látja el friss komlóval. A napokban kezdődik a szüret.


Somogyban született újjá a magyar komlótermesztés

Kezdetben egy hektáron indult a komlótermelés a kis Somogy megyei településen, Kastélyosdombón, mára azonban 14 hektáron gazdálkodnak a növénnyel. Nagyjából 30 ember számra ad rendszeresen munkát az ültetvény, melyhez szárító berendezések és palettáló üzem is tartozik. Manapság ezért is emlegetik úgy a falut, mint a „magyar komló fővárosát” – írja a Kapos.hu.

Az előző hétvégén tartották az idei szüret hivatalos megnyitóját az Erdődy-kastélyparkban, ahol Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy a pályája kezdetén csupán hét, aztán csak öt hektáron termeltek komlót Magyarországon, a szám később pedig tovább csökkent. Ezért is kiemelkedő, hogy Kastélyosdombón ismét gyökeret vert az utóbbi években a komlótermesztés.

Tisztán magyar sör

Nikos Zois, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója is jelen volt a rendezvényen, aki azt emelte ki, a kastélyosdombói komlóval megvalósult egy tisztán magyar sör.

A gyümölcsöző együttműködés eredménye immár egy magyar árpából, magyar komlóból, magyar sörfőzők kiemelkedő tudásával főzött prémium világos sör

– mondta az igazgató, utalva a Soproni 1895 prémium lagerére.

A komlóprojekt nem csak a sörgyár és a település, hanem az Ökumenikus Segélyszervezet nevéhez is fűződik, valamint az Agrárminisztérium is támogatta a beruházást. Az együttműködés célja az volt, hogy növeljék a jó minőségű, magyar alapanyagok mennyiségét a hazai sörgyártásban, és munkahelyeket teremtsenek hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez.

Növekedhet a hazai sörfogyasztás

Néhány hete írtunk róla, hogy nőtt hazánkban a sörfogyasztás tavaly, és idén is több sör csúszhat le a torkunkon, mint 2021-ben, azonban még mindig elmarad a pandémia előtti évektől ez a mennyiség.

A malátalé fogyasztás a rendszerváltás óta egyébként jelentősen csökkent. Az akkori egymilliárd liter körüli éves szintről 2013-ra 640 millióra esett vissza, majd egy lassú növekedés után 2019-re jutott 710 milliós szintig. A koronavírus-járvány azonban megtörte ezt a trendet.

Látva az első néhány havi forgalmi adatot, úgy látjuk, hogy a fogyasztás nőni fog idén, de nem fogja még elérni a 2019-es forgalmi értékeket. Lehet, hogy ebben az is szerepet fog játszani, hogy június 1-től növekszik a sör jövedéki adója, ami növeli a sör árát. A piac és a sör nagyon érzékeny az áremelésekre. Az idei évben külső körülmények hatására az iparág kénytelen volt a szokásosnál is nagyobb mértékben emelni

- nyilatkozta korábban Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

A szakember arról is beszámolt, hogy idén a növekedés motorja a prémium és az alkoholmentes kategóriák felfutása lehet.

Ne hagyd ki!