Sokkal nagyobb problémákkal jár a bányászatuk, mint azt korábban gondolták
Fotó: Shutterstock

Vedeli az ivóvizünket a Bitcoin és az Ethereum

Eddig is tudni lehetett, hogy jelentős környezeti károkat okoz a Bitcoin, az Ethereum, valamint az ezekhez hasonló kriptovaluták bányászata. Azonban a közelmúltban kimutatták, annál is károsabb a tevékenység, mint amire korábban számítani lehetett. Főleg az édesvízkészleteket érinti a probléma.


A Föld vízkészleteit is veszélyezteti a kriptovaluták bányászata

Korábban is felhívták rá a figyelmet a szakemberek, hogy a kriptovaluták bányászata óriási energiafelhasználással jár. Azonban egy friss tanulmány szerint, az eddig kalkuláltnál is nagyobbal: minden egyes kriptotranzakció 4227 gallon édesvizet használ fel. Emiatt, ha szélesebb körben elterjed ezen valuták használata, több ország (köztük az Egyesült Államok) könnyen édesvízhiánnyal szembesülhet belátható időn belül.

A vízfogyasztás lábnyoma az évek során szignifikánsan nőtt. A Bitcoin-hálózat mögött meghúzódó számítási folyamat 8,6-35,1 milliárd liter vizet használ fel évente az Egyesült Államokban, vagyis tranzakciónként nagyjából egy medencényi vizet pazarol el

- idézi Alex De Vries-t, a DNB és a VU Amsterdam kutatóját, a tanulmány megalkotóját a Leet.

A vízfogyasztás java a bányászközpontokhoz köthető. Ezeknek vízre van szüksége a hűtőrendszerekhez, a levegő párásításához és a szerverek karbantartásához. A fogyasztás többi része a kiszolgáló létesítmények működéséből származik.

Egyre nagyobb piacot talál magának itthon is a bitcoin

A Binance közölte, Magyarországon jelenleg nagyjából száz helyen lehet kriptovalutával kiegyenlíteni a számlát. Azonban egyre több helyszínen vásárolható megannyi termék és szolgáltatás kirptoeszközökkel. A Coincolors nevű szakportál vizsgálata alapján pedig a bitcoin a legnépszerűbb blokklánc-technológián alapuló valuta.

Kávézónkban egy táblagép található, ezen keresztül QR-kóddal tudnak fizetni az emberek. (…) Immár hat éve fizethetnek így a vendégek

nyilatkozta a pécsi Kisülés Kávéműhely a Binance-nek korábban.

Több vendéglátóhely is található az elfogadóhelyek listáján, például kocsmák, éttermek, szállodák, panziók és bárok. De akad köztük kutyákkal foglalkozó egyesület, méhészet és fodrászat is. Továbbá néhány ügyvéd is kedvelik ezt a fizetési módot.

Valószínűleg már senki számára nem meglepő, hogy több tárhelyszolgáltató, szerverhoszting-hálózat (amikor egy társaság kiszervezi a vállalati szerverekhez kapcsolódó költség- és munkaerő-igényes feladatokat), szoftverfejlesztő cég és online marketinggel foglalkozó vállalkozás is elfogadja a bitcoint, több közülük más kriptovalutát is

- közölték a Binance szakértői.

Még jobban elterjedhet

Kiril Khomiakov, a Binance kelet-közép-európai régiójának vezetője elmondta, további növekedésre számít az elfogadóhelyek számában a jövőben. A vállalkozásoknak elenyésző költségekkel kell számolniuk az elfogadóvá váláshoz, így az érdeklődés is egyre nagyobb a technológiára. Hozzátette, a fizetési rendszer könnyen integrálható a meglévő pénztárgépekbe vagy mobilfizetési alkalmazásokba.

A bitcoin és általában a kriptovaluták elfogadása Magyarországon lendületet kapott az utóbbi időben. A Binance Pay például egy érintésmentes, határok nélküli és biztonságos fizetési technológia. Segítségével gyorsan és biztonságosan küldhetünk kriptopénzt barátainknak és családtagjainknak, mindezt egyetlen érintéssel. A Binance Card pedig lehetővé teszik a kriptovalutákkal való vásárlást azokon a helyeken, ahol egyébként Visa-kártyákat is elfogadnak. A Binance Card több mint 30 országban elérhető. Az európai lakosok közel 60 millió online vagy fizikai üzletben használhatják

- mondta Kiril Khomiakov.

Ne hagyd ki!