Fehér és barna Magnum jégrémek nagy összevisszaságban
Fotó: Shutterstock

Melegebb hűtőkből kapjuk idén a jégkrémet a strandon?

A Magnum gyártója kipróbálja, milyen az, ha pár fokkal megemelik a jégkrémhűtők hőmérsékletét. Ez nemcsak a környezetnek jó, de a cég szerint a változás a termékek élvezeti értékét sem csökkentené, sőt.


Egyelőre Németországban, később pedig Indonéziában kísérleteznek majd az enyhébb hőmérsékletű mélyhűtőkkel. Ha az újítás beválik, más helyeken is bevezetik.

Hat fok különbség

Az Unilever becslése szerint a lépéssel hűtőnként mintegy 20-30 százalékkal csökkentenék az energiafelhasználást, ezzel párhuzamosan pedig az üvegházhatású gázok kibocsátását. Két helyen próbálják ki első körben az újítást: ebben a hónapban Németországban, a következő évben pedig Indonéziában.

A jégkrémeket az iparági szabvány szerint mínusz 18 fokon tárolják, most megnézik, milyen az, ha mínusz 12 fokra állítják a hűtőket.

A Magnum és a Ben & Jerry’s gyártója szerint ez nemcsak klímabarát lépés, de termékeik élvezeti értékét sem befolyásolja hátrányosan. Aki harapott már bele kőkemény jégkrémbe, és utána a fogához kapott, valószínűleg egyetért ezzel.

Ha a két próbahelyen az ötlet beválik, akkor az Unilever fokozatosan kiterjeszti majd az újítást.

Az Unilever teljes üvegházhatású gáz kibocsátásának 10 százalékát teszik ki az úgynevezett viszonteladói jégkrémhűtők.

2039-re szeretnék elérni, hogy a káros kibocsátás az Unilever egészét tekintve nullára csökkenjen.

A befektetők elvárják a zöldítést

A nagy cégek világszerte törekednek fenntarthatósági mutatóik javítására. Egyre többen jelentenek be céldátumot a nulla károsanyag-kibocsátás elérésére, vagy legalább a karbonlábnyomuk fokozatos csökkentésére.

Bár ezek sokszor igen távoli, ezért megfoghatatlan célok, mégis azt mutatják, hogy a befektetők nyomást gyakorolnak ezügyben a cégekre. Egyre több befektető komolyan veszi a klímaváltozást, benne a cégek felelősségét, és válaszokat várnak arra: az adott társaság milyen lépéseket tesz egy zöldebb működés elérésére.

Az IKEA távlati célja például a klímapozitivitás elérése, vagyis 2030-ra az üvegházhatású gázok kibocsátását olyan szintre kívánja csökkenteni, amely meghaladja a teljes áruházlánc kibocsátását. Arról, hogy Németországban és Spanyolországban az IKEA hamarosan karbonsemlegessé válik hatalmas napelemparkok létesítésével, itt írtunk.

Arról pedig, hogy többtucat nagybefektető levélben figyelmeztette az európai vállalatokat, hogy készek számon kérni az igazgatótanácsokon, ha nem kezelik kellő súllyal a klímaváltozást, errefelé lehet olvasni.

Ne hagyd ki!