Sokak képzeletében szivarozó, elegáns, százdollárost égető figuraként jelennek meg a sikeres tőkések

A Somogy megyei településről eddig nem sejtettük, hogy mekkora szerepe van a magyar tőkésosztály fejlődésében. A számok azonban nem hazudnak. A GKI gazdaságkutató felmérése szerint az egy főre jutó tőkejövedelem tekintetében Somogycsicsó megelőzte Felcsútot.


A pénzből jobban meg lehet élni, mint a munkából

2020-ban csökkent a tőkejövedelmet bevallók száma 2020-ban, 300-ról 260 ezerre - közölte a GKI a NAV adataira hivatkozva. A kutatóintézet szerint az osztalékból, árfolyamnyereségből vagy tartós befektetésből származó jövedelem visszaesésének oka feltehetően a koronavírus járvány okozta nehezedő gazdasági környezet volt.

Az egy tőkésre jutó átlagos jövedelem adózás után 6,75 millió forintot tett ki tavalyelőtt, miközben a nettó éves átlagkereset ekkor 3,2 millió forint volt.

Az összes tőkejövedelem 78 százalékát a legfelső 11 százalék, 30 ezer ember birtokolta, akik fejenként 48 millió forint tőkejövedelmet vihetettek haza 2020-ban.

Hogy jön ide Somogycsicsó?

A tőkejövedelmek 35 százaléka Budapesten keletkezett, ezt követi Pest megye 16 százalékkal, majd Hajdú-Bihar megye 5,5 százalékkal, míg Nógrád megyének a korábbi adatokhoz hasonlóan egyedüliként volt 1 százalék alatti a részesedése.

Az egy lakosra jutó tőkejövedelmek szempontjából az első helyezett 7 millió forint tőkejövedelemmel a Somogy megyei Somogycsicsó lett 2020-ban, Felcsút a második lett 5,7 millió forinttal, miközben a harmadik helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót végzett az egy lakosra jutó 2,8 millió forintos értékkel.

Somogycsicsó község Somogy megyében, a Csurgói járásban. Csurgótól 8 km-re északkeletre, Iharostól 5 km-re délkeletre fekszik. A 2015-ös népszámlálás adatai szerint 156 lakosa van, az önkormányzat weboldala szerint 164. Temetőjében található Somogy megye talán legkülönlegesebb díszítésű, idén 110 éves kőkeresztje. Ez azonban nem magyarázná a tőkésosztály jelenlétét. Némi kutakodás után azonban rábukkantunk a település egyik meghatározó munkaadójára, a Csicsó Farmra.

A Csicsó Farm cégcsoport mezőgazdasági tevékenységet folytató társaságok összessége, amelynek alapítója és fő tulajdonosa Claessens Christophe. Szülei már gyermekkorában is mezőgazdasággal foglalkoztak, így a cégcsoport a családi hagyománynak megfelelve 2009-ben kezdte meg működését Csurgó környékén. Mára somogycsicsói és iharosberényi központjával a környező térség egyik legnagyobb munkaadójává nőtte ki magát.

Ahogy a cég folyamatosan bővül, a dolgozói létszám is arányosan növekszik. Jelenleg több, mint száz főt foglalkoztatnak emellett folyamatosan keresnek új munkatársakat. Weboldaluk szerint önellátó gazdaságra és a fenntarthatóságra törekszenek, ágazataik körforgás-szerűen összekapcsolódnak. Céljuk a versenyképesség fenntartása, amelyet a fejlett és folyamatosan képzett munkaerő, a modern technika és a környezettudatos fejlesztések biztosítanak. Szóval valószínűleg itt kell keresni a megoldást.

És hol van Budapest?

Budapesten az V., a XII. és a II. kerület teljesített a legjobban egy lakosra jutó tőkejövedelmek szempontjából (1,6; 1,5 és 1,1 millió forinttal egy főre jutóan). A 2019-es évi adatokhoz képest a tőkések száma minden település típuson csökkent 11-12 százalékkal. Ezzel ellentétben az egy tőkésre jutó jövedelmek a községeket leszámítva minden település típus esetén több mint 20 százalékkal növekedtek.

A GKI szerint az adatokból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus járvány által okozott nehéz gazdasági környezetben a leggazdagabb tőkések még gazdagabbak lettek, míg a szegényebb tőkések vagy nem jutottak nyereséghez, vagy nyereségüket újra befektették a cégükbe.


The Conversation

Ne hagyd ki!