Elon Musk szürke zakóban, fekete ingben magyaráz testvérének, Kimbal Musknak valamit
Fotó: Shutterstock

Rászálltak Elon Musk ritkán látott testvérére

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) hivatalos vizsgálatot indított Elon Musk és testvére, Kimbal Musk ellen bennfentes kereskedelem gyanúja miatt – írja a Wall Street Journal az ügyben jártas emberekre hivatkozva.


Valami bűzlik

Elon Musk tavaly novemberben 16,4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényétől szabadult meg, miután Twitter-követői megszavazták, adja el az autógyártóban birtokolt értékpapírjainak 10 százalékát. A Journal cikkéből kiderült, hogy az űrbáró ritkán látott testvére, Kimbal Musk közvetlenül a Twitteres „kérdőív” előtt megvált 108 millió dollárnyi, nagyjából 35,6 milliárd forintnyi Tesla-részvényétől.

Természetesen egyből felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja, Elon Musk azonban azt írta a Financial Times-nak küldött e-mailjében, hogy testvére nem tudta, hogy egy nappal később „rászabadul” a Twitterre.

Ellenben ügyvédjeit tájékoztatta tervéről. Erre azért volt szükség, mert korábban óriási károkat okozott a Teslának Twitteres „ámokfutásaival”, melynek eredményeképp jogilag kötelezték, hogy konzultáljon jogi tanácsadóival minden, Teslát érintő bejegyzéssel kapcsolatban, mielőtt élesítené azt az oldalon. Erről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Nincs nyugta

A SEC november 16-án, tíz nappal a közvélemény-kutatás után pénzügyi adatokkal kapcsolatos információkat kért Elon és Kimbal Musk részvényeladási akciójáról.

A hír alig néhány nappal azután érkezett, hogy Musk komoly kritikákkal illette a tőzsdefelügyeletet, mondván, hogy a SEC „végtelen” és „könyörtelen” nyomozással zaklatja őt és a Teslát, hogy megbüntesse kormánykritikus kijelentései miatt.

Elon Musk novemberi részvényeladásait automatikusan végrehajtották az általa szeptember 14-én készített kereskedési terv szerint, amelyben szerepelt a részvényeladások bejelentése, beleértve a 2022-ben lejáró részvényopciókat is (mégsem a Twitterre bízta a döntést?).

A Tesla piaci értéke körülbelül 33 százalékot csökkent, mióta eladta a részvényeket.

Az elképzelés, hogy érdekelne, hogy a testvérem esetleg néhány millió dollárral olcsóbban válik meg részvényeitől, miközben én dollármilliárdokat buktam a Twitter-szavazásom miatt, teljesen abszurd

-írta Musk az e-mailben.

Elon Musk egyébként tetemes részvényeladását követően irdatlan összeget, 5,74 milliárd dollárt ajánlott fel jótékony célokra. Erről korábban EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

A titokzatos testvér

Kimbal Musk vagyonát jelenleg 700 millió dollárra, átszámítva nagyjából 220,5 milliárd forintra becsülik. Elonhoz hasonlóan ő is Dél-Afrikában nőtt fel, majd testvérével Kanadába költözött, hogy az Ontario Egyetemen tanuljon (Elon végül a Pennsylvaniai Egyetemen fejezte be tanulmányait).

Miután 1995-ben lediplomázott, Elonnal közösen megalapította a Zip2 szoftvercéget, amelyet a Compaq 1999-ben felvásárolt. Ezt követően befektetett Elon X.com nevű startupjába, amelyet napjainkban már PayPal-ként ismerünk.

A 2008-as gazdasági világválság idején beszállt a Teslába, hogy elkerüljék a csődöt. Azóta is elnökségi tagként segíti bátyja munkáját. Pontosan nem ismert, mennyi Tesla-részvény van a birtokában, a rendelkezésre álló információk alapján durván 600 ezer részvénnyel rendelkezhet.

A The Kitchen Restaurant Group alapításában is részt vett, amely jelenleg három étteremláncot üzemeltet. Tulajdonosa továbbá a Square Roots nevű kertészeti és gazdálkodó cégnek, valamint van egy kapcsolódó alapítványa, a Big Green, amely gazdálkodási ismereteket tanít rászorulóknak. Mindezek mellett a Chipotle mexikói étteremlánc igazgatóságának tagja.

Ne hagyd ki!