Átlagosan 16 százalékos éves béremeléssel is számolnak idehaza a szakemberek

Felemésztette az év eleji fizetésemelések jelentős részét az infláció, ezért több vállalat is előrehozta az őszre tervezett béremelést. A fizetések növekedését emellett a munkaerőhiány is fűti.


Sok helyen emelik a fizetéseket

Már júniusban érkezhetnek a szeptemberre tervezett fizetésemelések számos vállalatnál, miután elszállt az infláció hazánkban, és az év eleji béremelésektől is nagyobb képet mutat (10,7 százalék volt az infláció májusban) - mondta Karácsony Zoltán, a HR Portál álláspiaci szakértője.

Egyelőre nem látszanak a válság jelei, az infláció miatt azonban olyan nagy a bérnyomás, hogy a HR-osztályok most ezt említik a legégetőbb kérdésnek, amivel foglalkozniuk kell

- nyilatkozta a szakértő a vg.hu-nak.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke beszélt róla korábban, hogy több vállalatnál fizetésemelésre lehet számítani a magas infláció miatt. Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint átlagosan 16 százalékkal is emelkedhetnek a bérek az idén idehaza, amihez közrejátszik a munkaerőhiány is. A közelmúltban például az ALDI jelentett be rendkívüli béremelést. Az üzletlánc az év eleji 8 százalék után most 8-19 százalékkal növeli a fizetéseket.

Így alakulnak a fizetések

Karácsony Zoltán szerint a magyarországi gyárakban a régiótól függően havi nettó 250-300 ezer forintos fizetésekkel lehet számolni manapság. Gépészeti végzettséggel azonban a bérek meghaladhatják a 400 ezret. A mezőgazdaságban pedig 1200-1500 forintos napszámos órabérekkel kalkulálnak.

A szakember arról is beszámolt, hogy özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez, amelyek leginkább harmadik országokból toborozzák az embereket, főleg a Fülöp-szigetekről, Mongóliából, Vietnámból, illetve Kazahsztánból. Ezek a munkaerőigények egyébként jellemzően meg sem jelennek az álláshirdetésekben.

Azonban a hirdetések is igazolják az erős munkaerő-keresletet. Igaz, hogy júniusban volt egy visszaesés, az álláshirdetések legfrissebb, július 1-jei száma 40 990, ami magasabb, mint az egy évvel ezelőtti 37 750.

Elfogytak az emberek a munkaerőpiacról

Néhány napja írtunk róla, hogy a világkereskedelem bővülése pumpálta hazánk gazdaságát is a koronavírus-járvány lecsengési szakaszában. Emellett a magyar élénkítőprogramok is támogatták a GDP-növekedést, akárcsak a foglalkoztatás bővülését.

A GDP jelentősen meghaladta a pandémia előtti szintet, így visszatért a korábbi probléma: a munkaerőhiány. 2022 első negyedévében 87 ezer üres pozíciót regisztráltak, ilyen magas számra korábban csak egyszer volt példa. Ezen belül 60 ezer dolgozó hiányzott a versenyszférából (ami 3 ezer fővel marad el a korábbi rekordtól), az állami szektorban pedig 24 ezer hely volt betöltetlen, ami új csúcs.

Igen kiemelkedőek a munkaerőhiányra vonatkozó hivatalos adatok, azonban a valóság ennél is rosszabb lehet, hiszen csak a jelentett betöltetlen pozíciókat tartalmazzák a statisztikák. A szakértői becslések szerint a versenyszférában a 60 ezertől kétszer, háromszor nagyobb a valós hiány.
The Conversation

Ne hagyd ki!