A gyomortükrözés nem kellemes, de gyakran szükséges vizsgálat

A karácsonyi menü összeállításánál nem csak a dőzsölésre érdemes készülni, és az sem a legjobb megoldás, ha eleve savlekötőkkel és emésztésjavító szerekkel táraz be a család. Az ünnepek táján nehéz lesz gasztroenterológust találni a járvány alatt megtépázott egészségügyben, ha nem figyelünk oda.


Hova menjünk, ha gond van?

Az emésztőszervi problémák nem biztos, hogy egyből karácsonykor ütnek be, lassú, alattomos megbetegedéssel is meglephetjük magunkat habzsolás közben. Az emésztőrendszerrel és annak betegségeivel a belgyógyászaton belül gasztroenterológus foglalkozik. A végbél kivételével gyakorlatilag a teljes emésztő traktus defektusaival hozzá kell fordulni.

Az állami egészségügyi ellátórendszerben a legtöbb intézményben tartanak fenn gasztroenterológiai rendelést, de egyébként is beutalóköteles szegmensről van szó, így az első kört a háziorvosnál kezdjük. Persze nem minden esetben kezdenek gasztroszkópiával a rendelőkben, egy gasztroenterológus nem csak tükrökkel a kezében fogadja a pácienst.

A magánszektor komplex kórházaiban is fellelhetők gasztroenterológiai szűrések, vizsgálatok, emellett kifejezetten specializált klinikák várják a betegeket akut vagy krónikus panaszokkal. A SYNLAB diagnosztikai központjában például rengeteg emésztőszervi vizsgálatot végeznek, különböző bél,-gyomor,- hasnyálmirigyproblémára szűrnek, és például baktérium- vagy vírusfertőzéseket is meg tudnak állapítani, akár vér- és/vagy székletvizsgálatból is.

A Medicover komplex gasztoenterológiai centrumban a gyomortükrözéstől kezdve az ételintolerancia vizsgálatokig mindenre be lehet jelentkezni, illetve magát a proktológiát is a gasztroenterológiai szegmens alá sorolják (korábbi cikkünk a proktológiáról itt érhető el. Egy gasztroenterológiai vizsgálat ára náluk 25 ezer forint, egy 46 tételes ételintolerancia vizsgálat 30 ezerbe kerül, egy durvább beavatkozás, epehólyag-eltávolítás árát 450 ezer forinttól számolják.

Az Affidea Bank Center Gasztroenterológiai Központ endoszkópiás vizsgálatai 12 ezer és 240 ezer forint közt mozognak attól függően, mennyire komplex kivizsgálásra van szüksége a betegnek, a diagnózist szakemberek állítják fel.

A szakosodott klinikák

Az ország legjobb 1000 egészségügyi intézményéből összesen 9 gasztroenterológia emelkedik ki a specializált klinikák kategóriában. A top 100-ba egyik sem került be, ennek akár az is oka lehet, hogy tükrözésre nem szívesen jár az ember, hasi panaszokkal pedig sokszor akkor megy a magyar, ha már nagy a baj, és a sürgősségin köt ki.

A 9 árbevétel szerint legjobban teljesítő szakrendelésből senki nem érte el a tíz számjegyű árbevételt 2020-ban, 83 millió és 712 millió forint közt mozognak az összegek. A legkiemelkedőbb teljesítményt az ENDOMEDIX Kft. érte el. Bár az előző évben 33 millió forinttal több került a kasszájukba, még így is kategóriájának legjobbja lett. Őt követi az ENDO-KAPSZULA Kft. 467 milliós árbevétellel - szintén rosszabb évet zárt 2020-ban, szám szerint 97 millió forinttal. A dobogó harmadik fokára a "PROFESSIONAL" Orvosi Kft. került 239 millió forint nettó éves árbevétellel.

A 2019-es top 1000-ben egy vállalat nem szerepelt: a Poliklinikai Eü. Szolgáltató Kft. 2020-ban debütált. A fővárosi cég összesen 83 millió forinttal járult hozzá a GDP-hez, 2019-ben pedig szerény 10 millió forint volt árbevétele, pedig a vállalat alapítási éve 2009.

Az ágazat szűrt része egyébként minimálisan veszteségesnek mondható a legjobbak eredményei alapján. 9-ből csak 4 zárt rosszabbul tavaly az előző évhez képest, az összárbevételt tekintve viszont más kép rajzolódik ki. 2019-ben 2,296 milliárd forint összárbevétellel zártak, 2020-ban pedig 2,278 millióval.


The Conversation

Ne hagyd ki!