Kopottas, fekete színű BlackBerry egy szintén kopottas fa felületen
Fotó: Shutterstock

Egy korszak vége! Eladja mobilos szabadalmait a Blackberry

Az ikonikus telefongyártó hivatalosan is megerősítette, 600 millió dollárért eladja szellemi tulajdonának szabadalmait egy speciális célra létrehozott vállalatnak-írja a Reuters.


Érett már egy ideje

A BlackBerry tájékoztatása szerint a mobileszközeivel, illetve az üzenetküldési technológiáival és a vezeték nélküli hálózataival kapcsolatos szabadalmakat vásárolja meg a Catapult IP Innovations vállalat, amelyet kifejezetten erre az ügyletre hoztak létre.

A gyártó mindenkit biztosított, a tranzakció semmilyen módon nem befolyásolja a meglévő ügyfelek készülékeit, ahogyan az általuk igénybe vett szolgáltatásokat sem.

A megállapodás értelmében a szebb napokat is látott vállalat 450 millió dollárnyi (141,75 milliárd forint) készpénzben és 150 millió dollárnyi (47,25 milliárd forint) váltóban részesül. A váltó egyfajta követelést megtestesítő értékpapír, gazdasági szempontból egyrészt hiteleszközt, másrészt fizetőeszközt takar. Értelmezése, hogy az egyik fél elismeri tartozását, és vállalja, hogy azt meghatározott időben és módon rendezi.

Új idők, új dalok

A hír nem sokkal azután érkezett, hogy a vállalat bejelentette, január negyedikén megszünteti a régi BlackBerry mobilok saját fejlesztésű operációs rendszereinek teljes támogatását. Ez azt jelenti, hogy a gyártó a továbbiakban nem fordít semmilyen erőforrást a szoftver- és a kapcsolódó háttérrendszerek fejlesztésére. Ennek eredményeképp a jól ismert „sokgombos”, még nem Android op-rendszeren üzemelő telefonok alapszolgáltatásai, egyebek között a telefonálás, az SMS küldés, a segélyhívás vagy a wifin/mobilneten keresztüli internetezés megbízhatatlanná váltak. A 2015 után megjelent telefonokat, például a KeyOne-t, a Key2-t és a Priv-et nem érinti a gyártó lépése.

A BlackBerry a döcögős évek ellenére tavaly nagyot ment a tőzsdén, elsősorban a Reddites „mém-részvényeseknek” köszönhetően. A Gamestop-hoz és az AMC-hez hasonlóan az „internet Robinhoodjai” jól bevásároltak a kedvező árú részvényekből, amelynek hatására a cég árfolyama 41 százalékot emelkedett.

A BlackBerry napjainkban már inkább a kibervédelemi szolgáltatásokra és az autógyártók által használt szoftverek fejlesztésére koncentrál.

Ne hagyd ki!