Ha nem eléggé dohányos az ízük
Fotó: Shutterstock

Újabb ízesített dohánytermékeket tilthatnak be, most a hevített cigiken a sor

A korábbi hírekkel ellentétben olyanokat, amelyek íze elfedi a dohány természetes ízét. Mutatjuk a részleteket!


Belenyúlhat a dohánytermékek kínálatába az Európai Unió

Az Európai Unió 2014-ben fektetett le a máig érvényes dohányirányelvét, amely szerint a meghatározó, jellegzetes ízesítésű dohánytermékek forgalmazása tilos. Tehát nem lehet olyan termékeket értékesíteni, amelyek ízesítése elfedi a dohány természetes ízét – ez lett korábban például a mentolos cigik veszte is – írja a 24.hu.

A törvény csak a hagyományos cigarettákra és a vágott dohánytermékekre vonatkozott ezidáig. A szabályzat értelmében más termékek is bekerülhetnek a tilalmi körbe, amennyiben a terméktípus dohánypiaci részesedése eléri a 2,5 százalékot. A hevítéses dohánytermékek esetében ez megtörtént (Magyarországon is igen nagyot nőtt az arányuk), ezért Brüsszel kiterjesztené azokra is a tilalmat.

A hatályos jogszabályban azonban csak „új dohánytermék” kategória létezik, amibe a hevítéses termékek mellett más gyártmányok is beletartoznak. Ezért egy új javaslatban pontosította Brüsszel a „hevítéses dohánytermék” fogalmát. Azonban ezt az EU számos tagállamában már korábban megtették, ezért elképzelhető, hogy további egyeztetésekre lesz szükség a harmonizáció miatt.

Ha a javaslat a jelenlegi formájában lép életbe, akkor a dohányhevítő eszközök forgalmazhatók maradnak, azonban megszűnhet több, azokhoz kifejlesztett, hevítésre szánt dohánytermék. A korábbi hírekkel ellentétben azonban nem mindegyik, amelyik ízesítést tartalmaz, hanem amelyek aromája elfedné a természetes dohányízt.

Ha az Európai Bizottság jóváhagyja az új dohányirányelvet, a tagállamoknak nyolc hónapjuk lesz arra, hogy átültessék azt a jogrendjükbe. Ezután 11 hónap türelmi idejük van, hogy kivonják a forgalomból a meghatározó ízesítésű dohánytermékeket. A megjelölt határidők azonban változhatnak.

A füstölgők is jobban besegítenek a költségvetésbe

Néhány hete írtunk róla, hogy július elsejével növekedett a dohánytermékek után fizetett adó hazánkban.

A cigaretta jövedéki adója 27 800 forint lett ezer darabonként júliustól decemberig, valamint a kiskereskedelmi éladási ár 23,5 százaléka, de legalább 40 800 forint ezer darabonként. Az adónem januártól azonban ismét emelkedni fog: 29 500 forint/ezer darab lesz a mérvadó összeg, és a bolti ár 24 százaléka, minimum 41 800 forint/ezer darab.

Félezer kistelepülésen csak a fogukat szívhatják a dohányosok

Néhány napja pedig arról számoltunk be, hogy folytatódott a korábbi évek tendenciája: 2021-ben is csökkent a dohányboltok száma az országban. Több mint két tucat üzlet zárt be, 554 településen pedig egyáltalán nincs trafik.

Koncessziós engedélye jelenleg 5162 dohányboltnak van, a kijelöltek száma 705, azaz szűk egy év alatt 27-tel lett kevesebb trafik idehaza. Az engedélyesek döntő többségét az a kör adja, amely a dohány-kiskereskedelmi ágazat átalakításakor, 2013-ban nyerte el a húsz évre szóló koncessziót, így ők lassan félidőnél járnak.

A kijelölés viszont bármikor indoklás nélkül írásban visszavonható, és a kereskedő is bármikor, felmondási idő nélkül befejezheti a tevékenységét.

Ne hagyd ki!