Egyre kevesebbet dohányzunk
Fotó: Shutterstock

Így esett vissza a dohányáruk forgalma a járvány és a drágulás miatt

Csaknem a felére esett vissza az elektromos cigaretták töltőfolyadékának értékesítése tavaly. Csökkent a hagyományos cigaretta és a vágott dohány eladási volumene is.

Jelentősen csökkent a dohánytermékek értékesítése

Hazánk korábban azt a vállalást tette az Uniónak, hogy 2017 végére teljesíti a dohánytermékek adózása kapcsán elvárt minimális terhelést. Ezt azonban nem léptük meg időben, ezért egy év alatt volt muszáj drasztikusan megemelni a dohánytermékek árát. Emiatt nagyjából 500 forinttal drágultak csak a közép-árkategóriás termékek tavaly – írja az mfor.hu.

Néhány fogyasztó a dohánykészletei felhalmozásával válaszolt a fejleményekre az áremelés előtt. Azonban arra is számítani lehetett, hogy valamennyien felhagynak majd a dohányzással, vagy olcsóbb dohánytermékek használata felé fordulnak, esetleg elektromos és/vagy hevítéses technológián alapuló termékekre állnak át. A statisztikák viszont csak részben bizonyították az előzetes várakozásokat. Sokkal nagyobb volt a visszaesés, különösen az alternatív dohánytermékeknél, mint amire számítani lehetett.

Ha az összes termék forgalmát nézzük a jövedéki statisztikák alapján, a 2020-ban értékesített, nagyjából 8300 millió eladott száll cigaretta darabszáma egy évvel később 6365 millióra esett vissza, ami körülbelül 23,3 százalékos csökkenést jelent. A vágott dohány forgalma a nagyjából 4 millió 360 ezer kilogrammról 3 millió 770 ezer kilogrammra zuhant ugyanebben az időszakban, ami megközelítőleg 13,5 százalékos visszaesés. A legmeglepőbb azonban az elektromos cigaretták töltőfolyadékára vonatkozó adat. A két évvel ezelőtti, 15,8 ezer literes fogyasztás után, tavaly november végéig csupán 7500 litert értékesítettek belőle, ami mindenképpen hatalmas visszaesés.

Ez állhat a folyamatok mögött

Az alternatív dohánytermékek közé sorolható az elektromos cigaretta. Az ebben használt töltőfolyadék kereslete esett vissza leginkább. 2020 végén még rekordforgalmat hozott a folyadék értékesítése, tavaly januárjában azonban szinte lenullázódott, majd februárban is elég keveset adtak el belőle.

A folyamatok mögött részben az állhat, hogy sokan felhagytak a káros szenvedélyükkel. Ebben pedig az egészségügyi mellett közrejátszhattak gazdasági okok is, hiszen a napi egy dobozt elszívó dohányzóknak éves szinten már az áremelés előtt is nagyjából félmillió forintjába került a cigaretta. A tavalyi adóemelések pedig körülbelül 30 százalékkal drágították a dohányzást – írja azportál.

A szerző megjegyzi azt is, hogy a koronavírus-járvány is sokat segíthetett a leszokásban. Nemzetközi kutatások szerint a cigarettázás egyfajta szociális tevékenység, amit gyakran a munkatársakkal, valamint szórakozóhelyeken végeznek az emberek. Azonban huzamosabb időre bezártak a vendéglátóhelyek, és sokan dolgoztak a pandémia alatt otthonról, ezért kevesebbszer gyújthattak rá, mint azt a járvány előtti mindennapokban tették.


Ne hagyd ki!