Üzemanyag nélkül maradt több benzinkút
Fotó: Shutterstock

Ezért nincs benzin a kutakon

Számos benzinkúton van üzemanyaghiány országszerte, más kutakon pedig elfogyott az augusztusra szánt üzemanyag fele. A legnagyobb üzemeltető cégek mind korlátozásokat vezettek be a töltőállomásaikon.


Üzemanyag nélkül maradt több benzinkút

Nagyjából száz benzinkúton nem lehet tankolni az országban üzemanyaghiány miatt, a számuk azonban emelkedik. Egy balassagyarmati kút például pénteken kapott utoljára üzemanyagot, ami „pillanatokon belül” elfogyott, ezért hétfőn ki sem nyitottak.

Ez most azért nagy probléma, mert az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. (…) Nem tudjuk, hogy ha most megint rendelünk üzemanyagot, akkor fogunk-e kapni, illetve ha kapunk, akkor mennyit kapunk

- idézi Tóth Andrást, az állomás ügyvezetőjét az atv.

A szűkös készletek miatt a Mol, az OMV és a Shell is korlátozásokat vezetett be a közelmúltban a kutjaikon. A Shellnél legfeljebb 80 ezer forintért lehet üzemanyagot vásárolni, a Mol és az OMV – ahogyan arról ITT beszámoltunk – pedig 50 literes limitet eszközölt.

Megnyithatják az ország stratégiai készleteit

A történtek előzménye, hogy július végén bejelentette a Mol, hogy csak korlátozottan tudják az üzemanyagot pótolni a hazai töltőállomásokon augusztusban, az olajinomítójuk karbantartása miatt. Ezért ideglenes üzemanyaghiányra figyelmeztettek.

A Mol igazgató akkor azt mondta, hogy jelenleg nem éri meg külföldről üzemanyagot behozni az országba az alacsony hatósági ár miatt. Felül kellene vizsgálni az árszabályozást, így lenne esély megnövelni az importot. Emellett elkerülhetetlennel látszik, hogy a kormány átmenetileg megnyissa az ország stratégiai készleteit a piac szereplőinek.

Nem jön orosz olaj Magyarországra

A mai napon írtunk arról is, hogy a Barátság kőolajvezeték déli ágán keresztül érkezik Magyarország, Csehország és Szlovákia számára orosz kőolaj, ám a szállítások öt napja leálltak. A fennakadás hátterében elszámolási vita áll, ugyanis a nemzetközi szankciók miatt az orosz Transznyeft nyersolaj üzemeltető cég nem tudja kifizetni a tranzitdíjat a vezeték ukrán ágát működtető állami Ukrtransznafta társaságnak. A Transznyeft most alternatív fizetési lehetőségeket keres, hogy a kőolajszállítás mielőbb újraindulhasson.

Az ügyben az orosz olajat megvásárló és feldolgozó Mol közleményt adott ki:

A Barátság vezetéken néhány napja szünetel a kőolajszállítás, mert tudomásunk szerint technikai problémák merültek fel a banki oldalon az orosz félt érintő tranzitdíj kifizetése kapcsán. Bár a Molnak több hétre elegendő tartaléka van, folyamatosan dolgozik a megoldáson, és egyeztetést kezdeményezett a díjkötelezettség átvállalásáról is.

Ne hagyd ki!