A zárt terű gazdálkodás azonban nagyon energiaigényes - a kép illusztráció
Fotó: Shutterstock

Ez lenne a növénytermesztés és halágazat jövője? Kissé szűkös

Csehországban, Brnoban épül Európa legnagyobb vertikális aquapónia farmja, mellyel a fenntartható, helyben megtermelt élelmiszerekre vonatkozó elvárásoknak kívánnak megfelelni a beruházók.


Ez lehet a városi mezőgazdaság jövője?

Az aquapónia farm az egyik legmodernebb formája a zöldségtermesztésnek és haltenyésztésnek, hiszen évszaktól függetlenül, heti hét nap, 24 órában, ellenőrzött körülmények között, zárt környezetben gazdálkodni lehet benne.

Egy ezer négyzetméter területű farmnak ugyanannyi a halhozama, mint egy húsz hektáros halastónak, zöldséghozama pedig 18 ezer négyzetméter szántóföldi zöldségtermesztésnek felel meg. A hagyományos mezőgazdasághoz viszonyítva az aquapónia farm teljesen automatizált és akár 95 százalékkal kevesebb vizet igényel. További nagy előnye, hogy bárhol felállítható. Akár a város közepén is – idézi az Agroinform.hu Michal Fojtík-ot a projekt mögött álló Future Farming egyik alapítóját.

Modern technológia

A cég már üzemeltet egy kísérleti farmot a csehországi Kalyban, most pedig Brnoban építik a kontinens legnagyobb aquapónia farmját, melyben az elérhető legmodernebb technológiát alkalmazzák a zöldségtermesztés és haltenyésztés során. Az üzem érdekessége, hogy a halak tápanyaggal látják el a növényeket, a növények pedig a halak vizét tisztítják meg.

Ahhoz, hogy mindkét ökoszisztémának a lehető legoptimálisabb feltételeket biztosítsuk, a csarnokainkat a legmodernebb technológiákkal és dinamikus LED világítással látjuk el. A folyamatot mindenre felügyelő érzékelők (hő- és fényérzékelők, nedvességmérők, folyadékminőség-érzékelők stb.) követik, és értékelik a növények és halak növekedéséhez szükséges feltételek minőségét – mutatja be a technológiát Michal Fojtík.

A teljes beruházás ugyan még nincs kész, azonban háromezer négyzetméteren már elindult a zöldségtermesztés és haltenyésztés. A következő lépcső a „növényi B-blokk” indítása lesz.

Óriási kapacitás

Amennyiben az idei év második felében elkészül a „nagy halcsarnok” és a „növényi C-blokk" is, a várható kapacitásuk el fogja érni az évi 766 tonna zöldséget és 320 tonna halat.

A vállalat emellett további farmépítéseket tervez a szintén csehországi Letonicében, valamint Szlovákiában, a Pozsonyhoz közeli Szenicében.

A cikk sajnos nem számol be arról, hogy tápértékben mennyire egyeznek az így előállított termékek a hagyományos módon termeltekkel, valamint az áraikról sem jutunk információhoz. Az utóbbi már csak azért is fontos lenne, mert a közelmúltban rendkívül megemelkedtek a zárt terű termelés költségei, ezért több európai üzem végleg, vagy ideiglenesen felhagyott a gyártással. Erről bővebben EBBEN a cikkünkben olvashatsz.

Ne hagyd ki!